A Gödöllő COOP Zrt. gödöllői, 90-es számú, 153 négyzetméteres eladóterű Arany János utcai üzletének jelenlegi – 1971-ben épült, majd 1987-ben bővített – épületébe április 19-én, szombaton térhetnek be utoljára a vásárlók. Ezt követően, várhatóan októberben már egy vadonatúj üzlet fogadja mindazokat, akik akár a közvetlen környékbeli utcákból, akár más városrészekről (például: a közelben lévő Csanak, vagy Máriabesnyő) kívánják felfedezni a kereskedelmi egység kínálatát.
Január közepétől, egy hónapon át, országszerte összesen 119 rezsifórumot szervez a Fidesz. Az intézkedés megvédését szolgáló eseményeken a kormánypártok vezető politikusai és a kabinet tagjai is részt vesznek.
Gödöllőn február 5-én, szerdán 18 órától rendezik meg a rezsifórumot. A Pest Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága Kotlán Sándor utca 3. szám alatt található épületének földszinti előadótermében lezajló eseményen Vécsey Lászlónak, a gödöllői központú választókerület országgyűlési képviselőjének vendége Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője lesz.
A rezsifórumok helyszínén lehetőség nyílik jelentkezni a miniszterelnök által január elején levélben kezdeményezett Magyar Csapatba. A társulók irodai ügyelettel, személyes megkeresésekkel, plakátozással, szórólapozással és telefonos munkákkal segíthetik a rezsicsökkentés megvédését.