A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
Korszerűsítik és bővítik Gödöllő csaknem negyvenéves, elavult szennyvíztisztítóját. A beruházás összköltsége 1,37 milliárd forint. A 85 százalékban uniós, illetve állami forrásból finanszírozott projekt munkálatai – a január 6-án aláírt szerződés alapján – a fővárosi székhelyű A-Híd Építő Zrt. kivitelezésében februárban kezdődnek. A modernizáció megvalósításának befejezési határideje 2015. június 30.
Az MTI által közétett hír szerint a város déli határában található telep jelenleg naponta tízezer köbméter szennyvíz hidraulikai kezelésére alkalmas, de a technológiai hiányosságok miatt névleges kapacitásának csupán 60 százalékát képes megfelelően megtisztítani. A kibocsátott tisztított szennyvíz minősége miatt évente jelentős bírságot kell fizetni. A folyamatos működés mellett zajló felújítás jól illeszkedik Gödöllő ökováros programjába, és fontos a Rákos-patak menti települések számára is, mivel a korszerűsítés eredményeként kisebb lesz a környezetszennyezés.