Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A bécsi postások sikíthattak a hullámvasutazás végén

2013-11-02 19:27:23

Közép-európai Liga (MEVZA) 3. forduló:
TEVA-Gödöllői RC – SVS Post Schwechat
(osztrák) 0-3 (-22, -22, -22)
Gödöllő: Széles, Lutter, SZAKMÁRY, Hackl, Csengeri, Kriegel Zs. Cserék: Lékó (liberó), Merkószki, Erdős, Antal.

Két, egyaránt ötjátszmás csatában elbukott ütközet után a Sándor Renátát is soraiban tudó osztrák élcsapat ellen próbálkozott első idei Közép-európai Liga diadalának megszerzésével a TEVA-Gödöllői RC női együttese. Ha a két formáció tavaly decemberi, gödöllői, sima vendégsikerrel – 3-0 (14, 16, 17) – zárult meccséből indulunk ki, alapos kihívás elé nézett Szalay Attila alakulata. Azonban, amennyiben a sógornők játékoskerete erejének időközben bekövetkezett mérséklődését vesszük alapul, felcsillanhatott a TEVA-remény.

Gyakorlatilag egymás hibáiból éltek a csapatok a meccs elején. Ennek az lett a következménye, hogy egál körüli eredménnyel araszoltak előre: 11-11-ig a főként Sándor Renátát foglalkoztató osztrákok vezettek, majd fordult a kocka. Egy-egy jó gödöllői blokk és ravasz adogatás után a hazaiak jutottak párpontos előnyhöz (16-13). Ezt azonban hamar eladták a pontatlanná váló házigazdák: 17-nél utolérték őket a bécsiek, akik nem elégedtek meg ennyivel. Rátettek egy lapáttal, pillanatok alatt öt egységnyi lett a különbség a javukra (18-23). Szalay Attila kettős cserére szánta el magát: Merkószki Tünde és Erdős Zsófia lépett pályára, de csupán annyi szerep jutott nekik, hogy szorosabbá tegyék a játékrész végét (22-25).


Három gödöllői pont vezette fel a második szettet. Aztán meg rontások sorával rukkolt elő városunk együttese, s máris a kék mezben játszó schwechatiak kerültek jobb helyzetbe (6-8). Ráadásul, a rés a folytatásban tovább tágult a két csapat között (8-15), aminek fő oka abban rejlett, hogy a gödöllői lányok a nyitásfogadásból adódó gondjaik miatt képtelenek voltak hatékonyan támadni. A röplabda azonban olyan sportág, ami jócskán tartogat alapos fordulatokat. Ennek iskolapéldája volt a gödöllőiek feltámadása (20-18), majd mélyrepülése, és újabb bosszantó szettvesztése (22-25).

Gördülékeny, amolyan szemre tetszetős játékot a harmadik felvonás sem hozott. Kényszermegoldásokból viszont akadt bőven mindkét oldalon. A forgatókönyvet a kezdeti pontoknál a vendégek diktálták (6-9), majd szót kértek a ödöllői lányok is (10-9). Hogy a hullámvasutazás teljes legyen, ismét az osztrákok percei következtek (13-15). Csengeriék erre is válaszoltak (21-19), a részsikert azonban mégsem tudták kicsikarni, így odalett a találkozó.

Három forduló alapján a TEVA-Gödöllői RC együttese 2 ponttal, 4-9-es szett- és 270-284-es pontaránnyal a 7. helyen áll a nyolc csapatot számláló mezőnyben. A gödöllői lányok a következő, november 10-én, vasárnap 18 órakor esedékes fordulóban a szlovák Doprastav Bratislava csapatát fogadják az egyetemi sportcsarnokban.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online