Nem járt pontszerzéssel a dicséretes helytállás
NB I/B. Keleti-csoport, 7. forduló: PLER Budapest II. – Gödöllői KC 33-29 (17-14)
Az eddigi erőviszonyokat figyelembe véve, kicsi volt az esélye, hogy ezen az összecsapáson szerzi meg első pontját, vagy pontjait az előző fordulóban a Kecskemét elleni veresége okán a sereghajtó pozícióba visszacsúszott gödöllői egység.
Bartos Gábor csapatának dicséretére váljék, hogy kifejezetten jól tartotta magát a két, gyakorlatilag egyenlő képességű sorral és gyors játékkal előrukkoló házigazdák ellen. Tóth Bence kapusteljesítményére ezúttal sem lehetett panasz, miként a bal oldali átlövő poszton jeleskedő Kátai Zsoltéra sem, aki 8 alkalommal vette be a PLER II. kapuját.
A Gödöllői KC csapata 0 ponttal, 161-198-as gólkülönbséggel az utolsó, 14. helyen áll a tabellán.
Juniorok: PLER Budapest II. – Gödöllő 34-33 Csupán egyetlen pont választotta el a riválisokat a találkozó előtt a tabellán, így a gödöllői fiatalok annak tudatában léphettek pályára, hogy győzelmük esetén megelőzik a fővárosiakat. Ez nem sikerült, mert az NB I-es felnőtt csapat utánpótlását biztosító házigazdák jobban bírták a kritikus perceket a látottak alapján igencsak döntetlenszagú találkozón.
A gödöllői juniorok 8 ponttal, 194-186-os gólkülönbséggel a 6. helyet foglalják el a táblázaton.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|