Nagykőrösiek kis napja Gödöllőn
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 1. forduló: Gödöllői SK – Nagykőrösi Kinizsi TL FC 3-0 (2-0)
Elkezdődött a hazai bajnoki rendszer átszervezése miatt a korábbi éveknél lényegesen erősebbnek ígérkező 2013/2014-es Pest megyei I. osztályú pontvadászat. Városunk tizenegye az elmúlt szezonban az NB III. Alföld-csoportjában 9. helyen végzett Nagykőrös ellen, hazai környezetben mutatkozott be.
Akár már az első perc végén megszerezhették volna a vezetést a mérkőzés folyamán ötletesebben játszó házigazdák, de Nagy Roland közelről leadott lövése után a labda elhalt a nagykőrösi hálóőrben. Nem úgy a 22. percben, amikor a mezőny legjobbja címet kiérdemlő Oszvári Tamás beadása után a vendégek kapusa Somogyi Levente elé tolta a játékszert, aki a hálóba gurított. Et követően egyenlíthettek volna a vizitálók, de a veterán gödöllői cerberus, Sipeki Attila kezéről a felső lécre vágódott a bőrgolyó. Az ellentámadásból megduplázta előnyét Jenei Sándor társulata: a 27. percben Nagy Roland kiváló érzékkel ívelte a labdát a jobb oldalon tisztán felbukkanó Oszvári Tamás elé, aki magabiztosan, a kivetődő kapust átverve (képen) értékesítette a ziccert. Az első félidő krónikájához tartozik még egy jól eltalált nagykőrösi lövés, ami a gödöllői kapufát találta el.
A fordulás után mindkét csapat előtt adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, de ezek rendre kimaradtak. Jócskán leült az iram, a vendéglátók tartották az eredményt, riválisuk pedig képtelen volt megújulni. A megérdemelt gödöllői sikerrel zárult ütközet végérvényesen a 77. percben dőlt el, amikor a csereként beállt Madarász András a jobb oldalról mesterien passzolta a labdát a középen érkező Somogyi Levente elé, aki pár lépésről gond nélkül lőtt a nagykőrösi kapuba.
A Gödöllői SK együttese 3 ponttal, 3-0-ás gólkülönbséggel a bajnoki tabella 2. helyén áll. Következik: Csomád KSK – Gödöllői SK augusztus 24., szombat 17 óra, Fót.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|