Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Ebben az évben is a hagyományokhoz híven zajlanak a Nagyboldogasszony-főbúcsú liturgikus programjai Máriabesnyőn, az öt éve Basilica Minor rangra emelt kegytemplomnál.
Augusztus 15-én, csütörtökön 9, 10.30 és 18 órakor tartanak szentmisét. A fél 11 órakor kezdődő mise főcelebránsa Ft. Bokros Levente mesterkanonok, ceglédi plébános lesz. Két nappal később, augusztus 17-én, szombaton 16 órától fogadják és gyóntatják a zarándokokat. A 18 órakor kezdődő rózsafüzér után, 19 órától ünnepi szentmise és gyertyás körmenet szerepel a programban, Ft. Gulyka József prépost, kerületi esperes vezetésével, amit szentségimádás és keresztút követ (22 óra). Az éjféli temetői áhítat után bizonyára most is sok zarándok marad virrasztani. Az augusztus 18-i vasárnapot 9 órakor rózsafüzér nyitja, a 10 órakor kezdődő szabadtéri ünnepi szentmisét idén Rev. Seregély István emeritus egri érsek (1987-2007) mutatja be. Délután 2 órakor Lorettoi litániával és a zarándokok búcsúztatásával zárul az idei máriabesnyői Nagyboldogasszony-főbúcsú.