A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
Emberölési kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 19 éves hévízgyörki fiatalember ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán. A rendelkezésre álló adatok szerint Gy. Norbert május 25-én, szombaton, 19 óra körüli időben – előzetes szóváltást követően – többször megszúrta 39 éves édesapját. A sérültet a mentők kórházba szállították. A gyanúsítottat a rendőrök a helyszínen elfogták és kihallgatását követően őrizetbe vették. Ellene a további eljárást szakértők bevonásával folytatják le a rendőrség munkatársai.