Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vécsey László hiába várta a lokálpatrióta klubos városatyákat

2013-05-22 23:12:17

- Őszinte választ kellett volna adni, és nem kibúvót keresni – ez, a Vécsey Lászlónak címzett mondat is elhangzott Gémesi György polgármester szájából a gödöllői képviselőtestület május 16-i rendkívüli ülésén, ahol a három meghívott közül ketten, Ángyán József (Fidesz) és Lengyel Szilvia (LMP) – mint Gödöllőn élő – országgyűlési képviselők beszámoltak parlamenti munkájukról, és válaszoltak a városatyák, illetve a bizottsági tagok kérdéseire.

A városházi összejövetellel egyidőben Vécsey László, a körzet egyéni parlamenti képviselője – Tóth Gábor és Obreczán Ferenc honatyák – társaságában rendkívüli fogadóórára várta a volt állatkórházba Gémesi Györgyöt és a gödöllői képviselőtestület tagjait. Közülük azonban csak a két Fideszes, Vörös István és Futás Levente mentek át a kormányhivatal által használt, a haraszti településrészen található épületbe. Igaz, ezt megelőzően ügyrendi javaslattal megpróbálták átcsábítani a többieket is, de a testület többsége (10 nem, 2 igen, 1 tartózkodás) leszavazta indítványukat. Előbb Futás távozott, majd az ajtóból visszaszólt párttársának, aki kisvártatva követte őt, mondván: „kézivezérlésű” eseményen nem kíván részt venni.

Vécsey László rendkívüli fogadóórája – annak ellenére, hogy a termet gondosan előkészítették – végül nem jött, nem jöhetett létre. A gödöllői központú választókerület egyéni országgyűlési képviselője a történtek után az alábbi közleményt adta ki:

A rendkívüli képviselői fogadóórát dr. Gémesi György, Gödöllő Város polgármesterének a gödöllői képviselőtestület nevében tolmácsolt felkérésére tartottam. A rendkívüli képviselői fogadóóra fórumszerűen nyilvános és sajtónyilvános volt.
Fogadóórámra a gödöllői választókerület másik két kormánypárti országgyűlési képviselőjét, Tóth Gábort és Obreczán Ferenc urat is meghívtam, hogy ezzel is erősítsem Gödöllő közgyűlésének lobbierejét, amennyiben Gémesi úr és lokálpatrióta képviselői ezt igénylik.
Beszámoltam (volna) képviselői munkám gödöllői eredményeiről (foglalkoztatási adatok, Gödöllőn allokált kormányzati és uniós források). Válaszoltam (volna) kérdéseikre. Jegyeztem (volna) kéréseiket. Tájékozódtam (volna) terveik, szándékaik felől. Egyeztettük (volna) a város érdekeit szolgáló közös lépéseinket.
Gémesi György és a gödöllői önkormányzati képviselők azonban nem jelentek meg az ő kívánságukra megtartott rendkívüli képviselői fogadóórán. E helyett Gémesi polgármester úr rendkívüli képviselőtestületi ülést hívott össze a Városházára, ugyanebben az időpontban.
Gémesi polgármester úr és „lokálpatrióta” frakciótagjai, ellentétben más településekkel, három éves képviselőségem alatt egyetlen fogadóórámra sem jöttek el, egyetlen kéréssel, javaslattal sem kerestek meg Gödöllő Városának érdekében. Ez már olyan tendencia, ami a hasznos és kívánatos párbeszéd jegyében részemről is kérdéseket vet fel.
Gödöllő Város polgármestere és a lokálpatrióta klub képviselői a város érdekében álló együttműködési szándékukat vajon megfelelő módon nyilvánítják-e ki azzal, hogy az országgyűlési képviselői fogadóóra időpontjában inkább rendkívüli képviselő-testületi ülést tartanak?
Érdekében áll-e Gödöllő városának, hogy polgármestere az alapítványi lapján keresztül hétről-hétre olyan vehemenciával támadja Magyarország átalakításának kormányzati munkáját, ami a maffiabaloldalt is elégedettséggel töltheti el?
Mi az oka annak, hogy a Városháza polgármesteri kabinetjének vezetője, kommunikációs igazgatója köztisztviselőként(!) retorzió nélkül, sőt polgármesteri helyeslés mellett tehet obszcén bejegyzést annak a Gödöllőt ért megtiszteltetésnek kapcsán, hogy az Alaptörvény illusztrációinak kiállítása a megyei jogú városok után elsőként Gödöllőn is látható, és a gödöllői iskolák meghívást kapnak a kiállításra?
Gémesi polgármester úr és „lokálpatrióta” frakciótagjai meddig akarják még titkolni Gödöllő város nyilvánossága elől a kormányzati rezsicsökkentéshez való viszonyukat? Vagy a rezsicsökkentés elutasítását azzal fejezik ki, hogy a város tulajdonában lévő távfűtőmű a mai napig nem tünteti fel a számláin a lakossági megtakarításokat?
Szerettem volna megkérdezni Gémesi Györgyéket többek közt arról is, hogy szerintük április 25-én miért pont Gödöllőre jöttek a Gyurcsány-Bajnaisták a maffiabaloldali köztársaságukat temetni?
Ezen kérdések fényében szerettem volna megkérdezni továbbá, mert Gödöllő keresztény-nemzeti-konzervatív beállítottságú, Gémesiékben valaha bízó, többségi jobboldali közönségének joga van időben megtudni, hogy miféle paktum előkészületei zajlanak Gödöllőn?
S végül: vajon a fentiek közül hány kérdést tehettem volna föl Gémesi György ülésvezetése mellett?
Rossz tapasztalataim vezéreltek, amikor alternatívát kínáltam a rendkívüli képviselői fogadóórám megajánlásával. Akik itt voltak, az érdemi párbeszédet tekintik Gödöllő Város érdekének. Gémesi Györgyöt és a Lokálpatrióta Klubot sajnálatunkra, ma is nélkülöznünk kellett.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online