Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
Április 13-án Budapestről indult útnak a drogellenes maratonfutás, aminek során a résztvevők – az ország több mint 300 településén áthaladva – 2.100 kilométeres távot teljesítenek. AzEgyütt egy drogmentes Magyarországért Mozgalom idén sorrendben 12. alkalommal hirdette meg a tömegrendezvényt. A sztárokat és több mint tízezer mozogni vágyót megmozgató staféta május 26-án érkezik vissza a fővárosba.
Az elmúlt hónap második szombatján a fővárosi Liszt Ferenc térről elrajtolt futás útvonala Gödöllőt is érinti. A mezőny a 42. napon, azaz, május 24-én, pénteken, előreláthatólag a déli órákban Vác felől érkezik városunkba, és Gyömrő lesz az aznapi végcélja.
A drogok elleni tiltakozást ilyen módon is kifejező futóakcióhoz bárki csatlakozhat. A bekapcsolódók nem csak futva vagy sétálva, hanem biciklivel, görkorcsolyával, valamint egyéb sporteszközzel is teljesíthetik az általuk vállalt távot. Akár egyedül, barátokkal, gyerekekkel, vagy csak úgy, kedvtelésből.