FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Gödöllői SBE II. – Veresegyház 4-1 Győzelem: Kőszegi Lajos, Veres István, Fehér Mihály, Törőcsik József. Vereség: Nagy Adrián.
Magabiztos sikerrel zárta a bajnoki évadot a Gödöllői SBE második számú egysége. Az öt főből álló társulat az idény folyamán 3 győzelmet aratott, egy meccse végződött döntetlennel és 4 esetben kapott ki. Összesen 17 pontot halmozott fel a GSBE II., amivel a 4. helyen végzett a bajnokságban.