Retusálás előtti fázisban van Zichy Mihály monumentális alkotása
Javában zajlik, és előreláthatólag az idei év végére befejeződik Zichy Mihály különleges művészettörténeti és történelmi értékű olajfestményének, az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című alkotásnak a restaurálása. Az aprólékos munka jelentősebb fázisairól a sajtó képviselőit is tájékoztatják. Ma délelőtt a Magyar Nemzeti Galériában a festmény retusálás előtti állapotát mutatták be.Idestova egy esztendeje, napra pontosan 2012. május 17-én feszítették vakkeretre a hatalmas, mintegy 5 méter magas és 3 és fél méter széles vászonképet. Az elmúlt hónapokban a szakemberek olyan állapotba hozták a monumentális alkotást, hogy az konzerválva, felületén kipótolt, tömített állapotban várja a végső esztétikai helyreállítást. Gödölle Mátyás történész-művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának munkatársa, valamint Csanda Jenő, Kontur Kata és Bernád István restaurátorok a retusálás előtti fázisban árultak el szakmai részletek az 1877-ben készült olajképről.
A Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő műkincset – teljes, várhatóan ez év végéig megvalósuló – restaurálását követően a Gödöllői Királyi Kastélyban állítják ki. A terv szerint méltó helyre kerül majd, hiszen az állandó kiállításon, a Habsburg-galéria bevezető termében kap helyet.
Hogy a restaurálási folyamat elindulhasson, nagy szükség volt arra az összesen több mint 2 millió forintos pályázati támogatásra, amit a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság az elmúlt két évben nyert el a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégiumától. A munka teljes befejezése, és a festmény elpusztult díszkeretének pótlása ezt követően további forrásokból történhet meg. Várhatóan a jövő év első felében.
 A kép keletkezésének és sorsának története Deák Ferenc, a „haza bölcse” 1876 januárjában halt meg. Holttestét a Magyar Tudományos Akadémia földszinti előcsarnokában ravatalozták fel. Temetése előtt három nappal megjelent Erzsébet királyné a ravatalnál, ahol egy koszorút helyezett el, és térdre ereszkedve imádkozott. Két olyan ember találkozott itt, aki a Habsburgok és a magyarok történelmi kiegyezésében jelentős szerepet játszott. Az esemény hírét rögtön felkapta a sajtó, másnap arról cikkeztek az újságok, hogy ezt a patetikus jelenetet költői és festői módon szükséges volna megörökíteni. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter Zichy Mihály (1827-1906) festőművészt bízta meg, hogy egy reprezentatív festménnyel állítson emlékművet az eseménynek.
Az ekkor Párizsban élő Zichy nem volt jelen Deák temetésén, de hogy hiteles képet tudjon készíteni, Budapestre utazott. Találkozott a királynéval, akiről vázlatot készített és megtekintette az általa az eseményen viselt gyászruhát, a temetkezési társaság pedig újra felépítette a ravatalt az eredeti helyszínen. A művész azt a pillanatot ragadta meg a festményen, amint a királyné elhelyezi koszorúját a ravatalon. Egy év múlva elkészült a mű, Zichy hazaküldte Párizsból, de mégsem mutatták be a nagyközönségnek. A művész ugyanis ráfestette a képre azt a cipruságat, amit állítólag Kossuth Lajos küldött Deák sírjára, és ez elfogadhatatlan volt a királyi udvar számára. Zichynek át kellett festenie a képet.
Ennek következtében csak 1877 nyarán helyezték el az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című olajfestményt a Nemzeti Múzeum 6. képtári termében, az, úgynevezett Habsburg-teremben, a kiegyezés folytonosságának jelképeként. A képet egy ideig a Magyar Tudományos Akadémián állították ki, majd eltűnt a nyilvánosság elől. A legutóbbi időkig a Magyar Nemzeti Galéria raktárában őrizték, rossz állapotban, hengerre tekerve. Története számos olyan történelmi, művészettörténeti információval szolgál, olyan eszméket közvetít, amiknek átadását a Gödöllői Királyi Kastély múzeuma küldetésének tekinti. (fotó: archív)
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|