Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
Az utolsó előtti helyről történő elmozdulás érdekében valamennyi mérkőzés többszörösen fontos a Gödöllői KC csapata számára. Bartos Gábor tanítványai hárompontos lemaradásukból fakadóan egyfajta győzelmi kényszerhelyzetben vannak, így a középmezőnyhöz tartozó riválisok ellen mindent meg kell tenniük a sikerért. Adva volt tehát a húsvéti feladat: hazai környezetben felülmúlni a 6. helyen álló békésieket.
Egészen a végjátékig akadt esély arra, hogy a házigazdák ponttal vagy pontokkal zárják a kiélezett küzdelemmel telt találkozót, ugyanis a szoros csatában egyik fél sem tudott komoly előnyt kialakítani a másikkal szemben. A patthelyzetet a mieink szemszögéből nézve a legrosszabbkor számolták fel a kritikus percekben jobban összpontosító vizitálók. Akkor, amikor a viszontválaszra már nem maradt ideje a nyomás alá került gödöllői egységnek.
Tizenhét forduló után a gödöllőiek 6 ponttal, 445-496-os gólkülönbséggel a tabella 11. helyét foglalják el. A Gödöllői KC együttese a következő fordulóban (április 20., szombat 18 óra) a CLAAS-Törökszentmiklósi KE vendége lesz.
Ifjúságiak: Gödöllő – Békés 24-31 Első vereségüket szenvedték el tavasszal a Mácsár Gyula irányításával készülő gödöllői fiatalok, akik fiaskójuk ellenére magabiztosan őrzik 6. helyüket a tabellán.