A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
Nyolc ország kilenc csapata indult a gödöllői egyetemi sportcsarnokban a férfiak számára március 11-én megrendezett kardvívó bajnokcsapatok Európa-kupáján. A házigazda Gödöllői EAC – Gémesi Csanád, Gémesi Bence, Gáll Csaba, Valkay Ferenc alkotta – együttese a görögöket 45-15-re verte a negyeddöntőben, majd az elődöntőben a briteket 45-33-ra győzték le Navarrete József tanítványai.
A fináléban a kissé tartalékos összeállításban, nagyágyúi, a londoni olimpiai bajnok Szilágyi Áron és Iliász Nikolász nélkül pástra lépett Vasas sem tudta megállítani a házigazdákat, akik végül 45-43 arányban diadalmaskodva, a klub történetében először hódították el a BEK-győztesnek járó serleget.