Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Október 23-án a délelőtti órákban zajlott le a városi megemlékezés-sorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából. Ahogy azt megszokhattuk, idén is a gödöllői nemzetőrség egykori épületének (Bezsilla-villa) Szabadság út 9. szám alatt lévő kertjében a négy esztendővel ezelőtt felállított emlékműnél koszorúztak magánszemélyek, illetve az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok, a különböző helyi intézmények és szerveztek, valamint a politikai pártok képviselői.
Egy közeli bolt több mint vásárlási hely – a mindennapi élet része, ahol ismerős arcokkal találkozunk, ahol szóba elegyedünk, ahol a bevásárlás nem fáradtság, hanem otthonos rutin. Ha távolabb kell menni, az sokszor időigényes, kényelmetlen és személytelen. Ezért várják már nagyon – elsősorban – a kertvárosban élők, hogy az Arany János utcában november 5-én, szerdán 8 órakor végre újra kinyisson a COOP-üzlet, ami ezután nemcsak egy modern bevásárlási lehetőség, hanem továbbra is a közösség mindennapjainak része lesz.
November 4-én dr. Gyuricza Csaba rektor és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter jelenlétében adták át azt a moduláris biogázüzemet, ami a Biohulladék Hasznosítási Központ részét képezi. Ez a központ a világ egyetemei között egyedülálló módon elkülönítetten gyűjti és kezeli a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői Szent István Campusán keletkező biológiailag bontható hulladékot.
Közeleg az alapításának 25. évfordulóját idén ünneplő Csík zenekar gödöllői koncertjének a napja. A nemzetközileg is népszerű, munkásságáért számos díjjal elismert népzenei együttes március 9-én, szombaton 20 órától lép a közönség elő az egyetemi sportcsarnokban. A világzenének minősíthető elemekkel is tarkított repertoárt tolmácsoló Csík zenekar egy év elteltével tér vissza Gödöllőre.
Nem úgy a zenei formáció egyik oszlopos tagja, a Csík zenekarhoz 1995-ben csatlakozott hegedűs-gitáros, Szabó Attila, aki gödöllői gyökerekkel rendelkezik. Ma már ugyan Egerben él a családjával, de a budapesti próbák miatt rendszeresen városunkban, a szülői háznál tölt egy-egy éjszakát. Kaptunk a lehetőségen, és egy tea mellett a gödöllői koncertről beszélgettünk.
- Hogy miben lesz más, mint a tavalyi? – kérdezett vissza Szabó Attila. – Tudod, ez egy érdekes kérdés, mert látszólag valamennyi Csík-koncert hasonló, azonban a részletek és a körülmények minden esetben újdonsággal járnak. Nem csak arra gondolok, hogy új dalok kerülnek fel a programba, hanem arra is, hogy ki, milyen régen volt a koncertünkön. Ebből a szempontból az egy év viszonylag hosszú időnek tekinthető. Főleg úgy, hogy az utóbbi másfél hónapban sehol sem találkozhatott velünk a közönség.
- Tavaly a világhírű szájharmonika virtuóz, Ferenczi György, idén pedig egy másik közkedvelt zenész, Kiss Tibor, a Quimby frontembere lép fel veletek vendégként. - Igen, és Tibi személye alapvetően meghatározza majd a koncert különlegességét, ha úgy tetszik, jótékonyan hathat a vonzerejére. Utoljára hét hónapja, augusztus elején, a Sziget-fesztiválon léptünk fel együtt. Aki akkor lemaradt, most, Gödöllőn bepótolhatja ezt a nem mindennapi élményt. Mert, minden nagyképűség nélkül mondom, ez az lesz. Kár lenne elmulasztani, hiszen igencsak nehézkes vállalkozás, hogy a festőművészi ténykedése miatt is nagyon elfoglalt Kiss Tibivel sikerül időpontot egyeztetni egy közös fellépésre.
- Sokan vélik úgy, hogy ha Kiss Tibi színpadra áll egy Csík-koncerten, akkor a Quimby legendás nótája, az általatok is előszeretettel játszott Most múlik pontosan jelenti a buli csúcspontját. - Ez így van, hiszen a dal, aminek nézettsége épp a napokban haladta meg a 10 milliót a legnépszerűbb videó-megosztó portálon, valóban kihagyhatatlan a programból. Valószínű, óriási csalódást okoznánk, ha a Most múlik nélkül érne véget a koncert. Megnyugtatok mindenkit, nem lesz így. Azt azonban feltétlenül el kell mondani, hogy ezen kívül több olyan értékes és zeneileg, illetve szövegében egyaránt tartalmas nóta – például: Alvarez, Fekete L’amour, Tébolyda, Sehol se talállak – is elhangzik majd, ami a Quimby által Tibihez köthető, és népzenei hangszereléssel talán még izgalmasabb, még nagyobb élményt jelenthet. Ráadásul, a gödöllőiek és a környékbeliek ezt hamarosan testközelből élhetik meg.
A március 9-én, szombaton 20 órakor kezdődő koncertre településünkön a Művészetek Háza Gödöllő épületében működő Belvárosi Jegyirodában, az egyetemi sportcsarnokban, illetve a könyvtárban lehet jegyet váltani. Hírportálunk jóvoltából 2-2 darab belépőjegyet nyert a Csík zenekar gödöllői koncertjére Polgári Szilvia és Szigeti Péter. Gratulálunk!