Bő fél évvel ezt követően, hogy átadták, január 3-án megnyitják a forgalom számára a gödöllői vasútállomáson, a Királyi Váró szomszédságában kialakított P+R parkolót. A létesítmény területén 124 gépkocsi elhelyezésére lesz lehetőség, amiből négy a mozgáskorlátozottak számára fenntartott beálló.
A P+R parkoló mellett, a régi raktárépület átépítésével, B+R parkoló is épült, ahol 104 kerékpár tárolható a jövőben. Ez az objektum azonban – hatósági engedélyek hiányában – még nem tárja ki a kapuit január elején. A közvilágítással és térfigyelő kamerákkal ellátott területen megvalósult beruházás összköltségvetése 130 millió forint volt, aminek 90 százalékát uniós forrásokból teremtették elő.