Kövér László: kormányzati felelősség felsőoktatási vita indulatmentes tisztázása
December 11-én, a Fidesz prominens politikusainak országjáró körútja részeként, újabb vendéggel konzultált a párt helyi és környékbeli tagsága Gödöllőn. Szijjártó Péter után ezúttal Kövér László, az országgyűlés elnöke látogatott városunkba. A házelnök a rendezvény előtt válaszolt a sajtó munkatársainak kérdéseire.Ismét beigazolódott, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró. Megkerülhetetlen volt, hogy Kövér László ne kapjon kérdést az egyetemi hallgatók tiltakozás-hullámáról. A kialakult helyzetről a következőképpen vélekedett a házelnök:
- A konfliktus egy kormányzati bejelentés kapcsán alakult ki. Ebben a parlamenti képviselőknek csak annyi részük van, hogy ők a törvényalkotók, és számon kérhetik a jogszabály végrehajtását. Ezért megkérdezzük Balog miniszter urat és Hoffmann Rózsa államtitkár asszonyt, pontosan mit is gondolnak a helyzetről. Az elmúlt két év átalakító munkái folyamán számos „részérdeket” sértettünk, ezek közül az egyik a felsőoktatás, aminek régi, elmúlt húsz éven kialakult formája tarthatatlanná vált. Értéktelen diplomák tömkelegét gyártja a felsőoktatási rendszer, a felvételt nyert hallgatók több mint 40 százaléka nem vagy nem időben fejezi be a tanulmányait, és sorolhatnák a problémákat. Én középutas véleményt képviselek az ügyben. Egyfelől elfogadom, hogy valaki családi befektetésnek tekinti a diploma megszerzését, amivel később jobb kereseti viszonyok közt élhet. Másfelől viszont, egyfajta társadalmi befektetésről is szó van, azaz, a közösségnek kell finanszíroznia a leendő értelmiséget. Véleményem szerint ezt a két szempontot kell egyensúlyba hozni. Kevésbé érthető, hogy olyanok kezdtek tiltakozásba, akiket a keretszám csökkentés nem érint, hiszen már tanulnak az egyetemeken, főiskolákon. A másik fő ellenvetés a hallgatói szerződések kérdése, ami a tiltakozók szerint röghöz kötést eredményez. Ebben, úgy gondolom, nem szabad a kormánynak engednie, mert aki előnyt élvez az állami finanszírozással, annak tartozása is van a közösség felé. Mindent egybevetve, a kormány kötelességének érzem, hogy leüljön a tiltakozókkal, és tisztázza, mi is pontosan a vita tárgya. Higgadt, az ésszerűséget előtérbe helyező párbeszédre van szükség, amihez elengedhetetlen a hallgatók és az oktatók támogatásának megszerzése, az indulatok visszaszorítása.
A Fidesz vezető politikusainak országjárását hasznosnak ítélte meg Kövér László, aki úgy fogalmazott, az őket támogatók körében lezajlott fórumok jó lehetőséget biztosítottak arra, hogy kevésbé feszélyezett, ha úgy tetszik, bizalmi körben mindenki elmondhassa észrevételét. Kövér hozzátette: pozitív meglepetésként érte, hogy a hangulat jobb az országban, mint amit várt. Köszönettel tartoznak azért a türelemért, megértésért, amit sokan tanúsítottak az országban az elmúlt két és fél évben végrehajtott átalakítások során. Bizakodásra ad okot, hogy az emberek többsége képes reálisan értékelni a helyzetét. Örömteli, mondta Kövér László, hogy az ország azon részében, ahol nehezebb az élet, ott sem temették a fejüket az emberek a térdeik közé.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|