A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Sok önkormányzatnak biztosíthat jelentős segítséget a kormány azon döntése, miszerint: az állam részben vagy teljesen átvállalja a települések adósságállományát. A folyamat az elmúlt napokban a gödöllői központú választókerületben is elindult.
Az eddig történtekről Vécsey László (Fidesz), a körzet országgyűlési képviselője tett közzé bejegyzést közösségi oldalán. A városatya úgy fogalmazott: már három települést szabadítottunk meg eddig a teljes adósságállományától, és választókerületünk minden önkormányzatán segíteni fogunk, a kormányzati hitelátvállalással.
Első körben Bag, Nagytarcsa és Szada szabadult meg törlesztési terheitől. A választókörzet nagyobb, 5 ezer fő feletti lélekszámú települései – köztük Gödöllő – esetében a fejlesztési célhoz köthető hiteltartozás legalább 40, legfeljebb 70 százaléka lehet az, ami nem lebeg majd Damoklész kardjaként a városvezetés feje felett. Az erre vonatkozó egyeztetések előreláthatólag januárban zajlanak le.