Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
A Fidesz gödöllői önkormányzati képviselői, Vörös István és Futás Levente feljelentése alapján, a büntető törvénykönyv 320. §. (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő hanyag kezelés vétségének gyanúja miatt június 8-án eljárás indult a gödöllői Erzsébet királyné Szálloda beruházási és működési anomáliáinak tisztázására.
Az ügyben a nyomázást a Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztályának munkatársai folytatják le. A hatóság megbízott főügyészségi osztályvezető ügyésze hónapokkal ezelőtt november 8-ig hosszabbította meg a kutakodás határidejét.
Időközben kiderült, hogy a büntetőügy iratainak felülvizsgálata alapján az ügyész olyan megállapításra jutott, hogy a történeti tényállás felderítése érdekében további nyomozási cselekmények végrehajtása szükséges, ám a nyomozás határidejéből még hátralévő idő ezek elvégzésére már nem elegendő. Erre figyelemmel született meg az a határozat, ami további három hónnappal, napra pontosan 2013. február 8-ig meghosszabbította a városközpontban lévő Erzsébet királyné Szálloda beruházása, pénzügyi konstrukciója, valamint a 2008 tavaszán átadott létesítmény üzemeltetése, működése és gazdálkodása ügyében folyó nyomozás határidejét.
Nem tudni, mennyire befolyásolta az ügyészi intézkedést, de értesülésünk szerint az eljárást kezdeményezők az elmúlt hetekben – vagyis, a november 8-i határidő előtt – újabb jogsértést feltételező tartalmú dokumentumokkal egészítették ki feljelentésüket.