A MATE-Gödöllői EAC elmúlt bajnoki idényben újoncként az NB II. 5. helyén végzett női röplabda-csapata az új, október 11-én induló pontvadászatban az NB II. felsőház Keleti-csoportja december 19-ig tartó alapszakaszában kezdi meg a küzdelemsorozatot. Riválisai a Debreceni EAC a debreceni Eötvös DSE, a Miskolci VSC, a Palota RSC, illetve a Szolnoki Sportcentrum formációi lesznek.
November 25-én, vasárnap 9 és 14 óra között a Szent István Egyetem sportcsarnoka lesz a helyszíne a Pest megyei baba- és gyermekholmik börzéjének. A rendezvény lehetőséget biztosít arra, hogy az alacsony jövedelemmel rendelkezők kedvező áron tudjanak vásárolni gyermekeiknek ruhákat, játékokat.
A börzére kereskedőket is várnak. Elsősorban olyanokat, akik kedvező, akciós árakon szeretnének értékesíteni. A szervezők mintegy 200 darab, 70 x 200 centiméteres területű asztal elhelyezésében gondolkodnak, amik egyenként 3.500 forintért bérelhetők. Az asztalok értékesítését már november 13-án, kedden megkezdik a sportcsarnok aulájában, ahol 10 és 12 óra, illetve 15.30 és 18 óra között várják az érdeklődőket. A börzére 300 forintért lehet majd bejutni, 12 éves kor alatt azonban nem kérnek belépődíjat. További információ: (06-20) 312-5278