Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
A görög főváros, Athén külvárosába, Pireuszba utazik majd a TEVA-Gödöllői RC honi bajnokságban ezüstérmet szerzett női röplabda-csapata a Challenge Cup első, november közepén esedékes fordulójában.
Az Európai Röplabda Szövetség luxembourgi főhadiszállásán megtörtént a 2012/2013-as nemzetközi kupaévad sorsolása. Városunk együttese a harmadik számú megmérettetés-sorozat, a Challenge Cup küzdelmeiben érdekelt.
A gödöllői lányok ellenfele az első fordulóban a görög Olympiacos Piraeus formációja lesz. A hazája bajnokságában harmadik helyen végzett, idén – fennállása során másodszor – kupagyőztes hellén csapat az elmúlt kiírásban a CEV-kupában indult, ahonnan az orosz Jekatyerinburg ellen korán kiesett, majd a Challenge Cup-ban – többek társaságában – a 17. helyen zárt, miután a legjobb 32 között a belga Gent kétszer is legyőzte. A görög hölgyek kupagyőztesek lettek hazájukban, míg a bajnokságban a harmadik helyet szerezték meg (fotó: volleycountry.com)
A legjobb 16 közé jutásról döntő párharc első mérkőzését november 13-15. között rendezik meg Gödöllőn, míg a visszavágót egy héttel később, november 20-22. között játsszák le a görög főváros, Athén külvárosában. A továbbjutónak december elején lengyel vagy osztrák ellenfele lehet.
A másik magyar társulat, a bajnok Vasas norvég riválist kapott: Jókay Zoltán alakulata a Stod Volley Steinkjer csapatával meccsel.