Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Hiába, a szabály, az szabály. A januártól Tarnai Richárd vezetésével működő Pest Megyei Kormányhivatal szerint mindenképpen az.
A szervezet irányítója levélben értesítette a városvezetést, hogy a gödöllői képviselőtestület a tavaly októberi alakuló ülésén szabálytalanul állapította meg Gémesi György polgármester havi illetményét, mivel Gödöllő első emberének nem bruttó 521.800, hanem 25 forinttal kevesebb, azaz, csak 521.775 forint jár havonta.
Ráadásul, Gémesi első számú helyettese, Pintér Zoltán alpolgármester jussával kapcsolatosan is talált kifogásolnivalót a regionális kormányhivatal: az ő esetében visszavonatták a részére október 3-a és 14-e közötti időszakra esően megítélt és jogosulatlanul felvett fizetést.
A gödöllői önkormányzat tagjai február 3-i ülésükön eleget tettek a törvényességi kifogásban foglaltaknak, és korrigálták a bagatell jelzővel illethető „mulasztást”. Az érintettek pedig bejelentették, hogy teljesítik visszafizetési kötelezettségüket.
Egyet azonban talán figyelmen kívül hagytak a városatyák. Nevezetesen azt, hogy az illetmény összegének módosítását követően a polgármestert megillető 30 százalékos költségátalány mértéke is csökken. Ha jól számoltunk, egészen pontosan 7 forint 50 fillérrel havonta…