| Színre lép a Gödöllő és Csíkszereda alkotta várospár a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 versengés elődöntőjében A rivalizálást a köztévé M2-es csatornája élőben közvetíti 20 órától. Aki teheti, szavazatával támogassa a nyolc főből álló közös csapatot
| Két hétvége telik el az advent jegyében a gödöllői kastélyban December 6-án és 7-én, majd egy héttel később, december 13-án és 14-én várják az érdeklődőket a történelmi falak közé
|
| Gödöllő is verseng a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címért járó 100 millió forintért BESZÉDTÉMA podcastünk ötödik adásában Nagy-Vargha Zsófia fiatokért felelős helyettes államtitkárral (KIM) társalogtunk
| Év Szaloncukra 2025: két szakmai kategóriában is díjazták a gödöllői Sulyán CukrászdátA városunk főterén található üzlet a második legjobb zselés szaloncukrot készítette, míg a gyerekek kedvence versenyben a harmadik lett
|
| Gödöllői szendvicsember: motivációt kell találni, mert csak az visz előre Sándor Csaba állami gondoskodásban nőtt fel és közel 30 éve került városunkba. Csak magára számíthatott, és megcsinálta, amit eltervezett
| Új korszak kezdődik az OPUS ENERGETIKÁNÁL Gödöllőn November 20-án ünnepélyes keretek között adták át az ország egyik legmodernebb gázhálózati raktárát
|
Nyílt nap a gödöllői Madách iskolábanHankó Balázs: a 400 milliárd forintból megújult magyar szakképzés Európa és a világ élvonalában van
| „A gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt” mottó jegyében verseltek a gödöllői kastélyban A díszteremben lezajlott kulturális megmérettetésen összesen 32 produkcióról mondott véleményt a szakértő tagokból álló zsűri
|
| November 15-én a gödöllői kastély dísztermében rendezik meg az Erzsébet-szavalóverseny döntőjét „A gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt” – ez a mottója a kulturális megmérettetésnek, amire rekordszámú nevezés érkezett
| Öt év átlagában a Premontrei Gimnázium vezeti a gödöllői tanodák középiskolai rangsorát Megjelent a HVG által készített, a legjobb száz hazai középfokú oktatási intézmény tanulmányi színvonalát tükröző lista
|
Újra nyit a kertvárosiak kedvenc COOP-boltja az Arany János utcábanNovember 5-étől mindenkit vár a magyar kereskedelmi lánc modern és energiahatékony üzlete, ahol akciókkal, kóstolókkal is kedveskednek a vásárlóknak
| Nem engednek a „hatvanból” a Röges utca lakói Határozott felszólítást kaptak a gödöllői képviselőtestület tagjai, hogy az egészségtelen, káros környezeti hatásokat késedelem nélkül szüntessék meg!
|
| Körösfői-emlékplakett: idén Tóth Judit és Ittzés Péter vehették át a díjat Október 29-én a gödöllői kastély barokk színházában adták át a 162 évvel ezelőtt született művészről elnevezett elismerő címet
| Gödöllő is megcélozta a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címet Településünk erdélyi testvérvárosával, Csíkszeredával pályázott, és a december 4-i elődöntőben kísérli meg a továbbjutást
|
Mire volt jó az egy évvel ezelőtt végrehajtott lokálpatrióta klubos gödöllői puccskísérlet?Kijelenthető, hogy az szmsz módosítását kezdeményező „nyolcak” haditerve nyertest csinált a vesztesnek szánt áldozatból
| Kilencedik alkalommal nyitja meg kapuit a Karácsonyház a Testőrlaktanya épületében Hétfőtől szombatig 9 és 18 óra, vasárnap 9 és 17 óra között kereshető fel a királyi kastéllyal szemközti látványosság
|
| Megújulhat az Ady sétány közlekedési infrastruktúrája A gödöllői önkormányzat pályázatot nyújtott be az előzetes terv alapján közel 210 millió forintos fejlesztés megvalósítása érdekében
| Gödöllőről is várnak pályázókat az Időskori energiák a kertekben településszépítő versenyreA kandidálásra október végéig van lehetőség, a szakmai zsűri által értékelt dobogós pályázók vármegyei díjazásban részesülnek
|
| Gödöllői hulladéklerakó-tűzügy: a „Zöldhídra” mindenképp szükség van Ezt Juhász István, a több mint száz települést tömörítő önkormányzati társulás elnöke nyilatkozta az utóbbi hetek botránya kapcsán
| 31. alkalommal hirdették meg a gödöllői Erzsébet-szavalóversenyt „A gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt” – ez a mottója a kulturális megmérettetésnek, amire október 17-ig lehet jelentkezni
|
| A Gödöllőn élő miniszter, Hankó Balázs is megszólalt a 3 éves kisfiú örökbefogadási ügyében Egy mentálhigiénés szakember, Tapasztó Orsi is felkarolta Danika sorsának jobbra fordulását, és a kisfiú szabadsága érdekében petíciót indított
| Visszatér az Erzsébet királyné fénykert a gödöllői kastélyba A káprázatos szobrok és interaktív fotópontok mellett a látogatók kipróbálhatják az óriáskereket is
|
Szemétszállítás: a koncessziós társaság Gödöllőn sem jogosult bírság kiszabásáraAz október 1-jén életbe lépett módosításokkal kapcsolatos hírek miatt a szakminisztérium tisztázta a helyzetet
| Szentmise Kaszás Nikolettért a Gödöllői Szentháromság-templomban A holtan talált fiatal hölgy mindenki által kedvelt tagja volt a MATE Forduló Néptáncegyüttesének
|
| Jelnyelv segítségével is megtekinthető a gödöllői kastély Egy alapítványi kezdeményezés alapján készült el az a kisfilm, ami szolgálja az esélyegyenlőség javítását
| Nem fizet közterület-használati díjat a vállalkozó a gödöllői utasváró-felépítményekértTöbb, kisebb horderejű kérdésben is állást foglaltak a várostyák az idei őszi időszak első képviselőtestületi ülésén
|
| Emléktábla-avatással indul a 70 éves Gödöllői Török Ignác Gimnázium ünnepi programsorozata Október 4-én 10 órakor Máriabesnyőn, 17.30 órakor a kastély barokk színházában, 21 órától a Petőfi utcai épületben találkozhatnak az egykori és mostani diákok, tanárok
| Miként alakult Gödöllőn a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek óvodai nevelése? Beszámolót hallgattak meg a helyi képviselőtestület tagjai a hét tagintézményt számláló köznevelési szervezet vezetőjének tolmácsolásában
|
| Állatmentő alapítvány vezeti a gödöllői kedvezményezettek listáját Országosan több mint 20 milliárd forint jut el a civil szervezetekhez idén az adófizetők 1% felajánlásaiból
| Ingatlanpiac: Gödöllő továbbra is sláger az agglomerációbanKözel 960 ezer forint az eladásra kínált használt lakások-, míg 830 ezer forint a családi házak négyzetméterenkénti ára településünkön
|
|