Kerékpárút-fejlesztés: elvérzett a gödöllői pályázat A város észak-déli irányú hálózata kiépítésének folytatásához szerettek volna mintegy 160 millió forintos támogatást nyerni
| Életmentő készülék a Gödöllői Járásbíróságon Összesen négy defibrillátort vásárolt a Budapest Környéki Törvényszék, amiket a legnagyobb ügyfélforgalmú szervezetek kaptak meg
|
Tedd zsebre a várost a HELLO Gödöllő APPlikációval! A hiánypótló újdonság szerepe és célja, hogy az itt lakók, dolgozók, valamint az ide látogatók elsődleges információforrása legyen
| Mindent meg kell tenni a magánkórház építéséhez szükséges telekeladás tisztázása érdekében!Vécsey László nyilvánosságra hozta az egészségügyi államtitkár levelét, és következtetéseket vont le annak tartalmából
|
Mennyibe kerül, ha zsebbe kell nyúlni a gödöllői egészségügyi központban? A NEAK általi finanszírozás keretében nem elszámolható betegellátási szolgáltatásokról szóló a szabályzatot fogadtak el
| Nyári lovastáborok Babatvölgyben A GAK Nonprofit Kft. illetékesei négy turnusban hirdették meg az egyhetes foglalkozásokat 6-18 éves gyermeket számára
|
Gödöllőn is elérhető a DIGI mobil telekommunikációs szolgáltatása Az Invitelt tavaly májusban megvásárló gazdasági társaság május 27-étől kínálja a lehetőségek ügyfelei számára
| Górcső alatt a HDD-k megbízhatósága Minden fogyasztó szempontjából másik típus lehet a legalkalmasabb merevlemez. Tippek, amikre alapozhatnak a gödöllőiek is
|
Happy Dog: a boldog kutyák tápja A gyártó különösen ügyel arra, hogy fehérjékben és aminosavakban gazdag száraztápot kínáljon vevőik – köztük a gödöllőiek – számára
| Van-e a vízkőnek az emberi szervezetre gyakorolt hatása?A gödöllőieknek az átlagnál aktuálisabb a kérdés, hiszen nap mint nap szembesülnek a kemény vízzel
|
Mi alapján válasszunk ágyazható kanapét mindennapi alvásra? Sok szempontot kell figyelembe venni a vásárlás előtt, hogy megtaláljuk a célra legideálisabb bútordarabot
| Láncfűrész kisokos, avagy: szabályok és információk tömören Napjaink rohanó világában – akár a gödöllői lakásokban vagy kertekben is – sok segítséget adnak a kisgépek
|
Segédeszközök az otthoni betegápoláshozHasznos tanácsok a Gödöllői Hírek olvasóinak arról, hogyan lehet hatékony és biztonságos a háznál végzett gyógyítás
| Séta a cukorbetegekért: Botra fel Gödöllőn is! Városunkban május 18-én, szombaton 14 órától az alsóparki Világfa-futókörnél várják az egészségmegóvó esemény iránt érdeklődőket
|
Hozzuk helyzetbe a gödöllői háziorvosokat! Szeptember közepéig lehet ajánlásokat küldeni az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága által kiírt pályázatra
| Közpénz-injekciót kaptak a gödöllői civilek Húsz- és hatszázötven-ezer forint között dotálja az önkormányzat a pályázaton részt vett egyesületeket, klubokat, alapítványokat
|
Magyarország ott van a világ fősodrában, bárhogy is vitatják ezt egyesek Ezt Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő mondta a kormánypártok által szervezett gödöllői előadásán
| Életbiztosítás minden korbanEligazodás a Gödöllői Hírek online olvasóinak: kinek, mikor, milyen típusú ajánlatot érdemes megfontolnia
|
Mart aszfaltos útstabilizálásra és járdaépítésre készülnek Gödöllőn Mindent egybevetve csaknem 82,5 millió forintot fordítanak a munkálatokra, amiket a VÜSZI Kft. égisze alatt végeznek el
| Értelmezési tudnivalók gödöllői vállalkozásoknak is, ha fogyasztói panaszról értesíti őket a Pest Megyei Békéltető Testület Hasznos információkkal szolgál az érintettek számára a felmerülő vitás kérdéseket elbíráló szervezet elnöke
|
Taroltak a SZIE hallgatói az OTDK agrártudományi szekciójában Kilenc arany-, tizenöt ezüst- és huszonkettő bronzmedállal térhettek haza a gödöllői központú felsőoktatási intézmény tanulói
| Tengerentúlra utazol? Íme, 10 olyan tipp, amit érdemes az utazás előtt megfogadni! Főleg akkor, ha repülővel utazunk és szeretnénk, ha a csomagjaink épségben, gond nélkül megérkeznének
|
Professzionális sminktanácsadás a The Body Shop üzletekbenA szakma mestereinek segítségével a gödöllői hölgyek is elsajátíthatják az arcszépítés fortélyainak alapjait, akár egy óra alatt
| Az alkonykapcsolóban rejlő lehetőségek Ideális, ha a gödöllőiek is automatizálni tudják otthonuk minden rendszerét, ez alól a világítás sem lehet kivétel
|
A gödöllői járás ezen településein érhető el a falusi CSOK Városunk környékén több olyan község is van, ahol az ott lakók élhetnek a kedvezményt biztosító lehetőséggel
| Az egészségügy finanszírozása elégtelen Dr. Dunai György, a gödöllői Tormay-központ igazgatója elismerte, hogy az állam által biztosított összegből még infrastruktúrát is fejleszteni nem igen lehet. Vagyis: kell a városi forrás?
|
Életmentő készülék a Művészetek Háza recepciójánJelentős kedvezménnyel és ingyenes oktatással jutott a defibrillátorhoz a gödöllői közművelődési intézmény
| Forszírozzák a gödöllői zajvédőfal továbbépítését Az ügyből a helyi városvezetés nem hagyta ki Vécsey Lászlót, a választókerület kormánypárti parlamenti képviselőjét sem
|
Állásbörze Gödöllőn, az egyetem aulájábanNem csak a felsőoktatási intézmény hallgatóit várják az eseményre, hanem a helyi- és környékbeli munkakeresőket is
| Változnak a szociális ellátás térítési díjai Gödöllőn A módosított rendeletben foglaltak április 1-jétől lépnek hatályba, és a bölcsődei gondozásért fizetendő összegeket is érintik
|
|