Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Tűz keletkezett a palotakerti remízben 2021-05-16 08:44:26 A hulladék kapott lángra a gödöllői HÉV vonalán található, igencsak lepusztult állapotú épületben. Senki nem sérült meg
Négyes ütközés a mogyoródi elágazásnál 2019-10-04 18:10:13 A gödöllői hivatásos tűzoltókat is riasztották a helyszínre, akik – többek között – kiszabadították a roncsba szorult sérültet
Roncsból kellett kimenteni a súlyos sérültet 2019-01-19 10:27:30 A gödöllői hivatásos tűzoltók váci kollégáikkal segédkeztek az Őrbottyán határában történt közlekedési balesetnél
Ütközés két sérülttel 2018-12-06 11:27:32 A gödöllői hivatásos tűzoltókra is hárult feladat a Valkó közelében történt balesetnél, ahol az egyik jármű az árokban kötött ki
Kigyulladt az ütközéstől egy autó az M3-ason 2018-08-25 10:11:23 A gödöllői tűzoltókat is riasztották a közlekedési szerencsétlenséghez, amiben két felnőtt és egy gyermek sérült meg
Borulás az M3-as autópályán 2018-08-18 07:28:13 Bag közelében adott munkát a gödöllői tűzoltóknak egy baleset. Szerencsére, senki sem sérült meg
Villanyoszlopnak csapódott egy gépkocsi 2018-08-03 11:17:14 A járműben ketten utaztak, egyikük megsérült. A gödöllői tűzoltókat is riasztották az isaszegi közlekedési balesethez
Fejtetőn a vasúti töltésben 2018-07-01 10:20:46 Megsérült a sofőr az Isaszeg és Pécel között történt balesetben, ahová a gödöllői tűzoltókat is riasztották
Négyes ütközés sérültekkel 2018-05-15 11:06:56 A gödöllői tűzoltókat is riasztották a szadai balesethez, ahol egyfajta roncsderbinél kellett segédkezniük
Egy sérültje volt a gödöllői karambolnak 2018-01-05 10:17:21 Az Arany János és a Nagyvárad utcák kereszteződésében történt a forgalmi akadályt okozó ütközéses baleset
Tetejére borulva feküdt az árokban a gépkocsi 2017-12-28 10:23:14 A sérültek megsegítésére érkezett mentőautóba hátulról belerohantak. A gödöllői tűzoltók biztosították a helyszínt
Halálos ütközés a Blaháné úton 2017-12-14 09:37:42 Hiába szabadították ki a gödöllői tűzoltók a roncsból a sérültet, a helyszínre érkezett mentők már nem tudták megmenteni az életét