Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Milyen bankkártyát érdemes választani? 2024-10-15 10:11:31 A „vésett”, azaz, elektronikus kártyákkal ugyanúgy tudunk fizetni a világ bármely pontján, mint itthon
Gödöllőt is elérheti a veszélyes Netflix-lehúzás 2023-03-16 17:46:24 A kétes eredetű linkre kattintva egy adathalász oldal nyílik meg, ahol bankkártya-adatainkat szeretnék a csalók megszerezni
Az elektronikus fizetés öt előnye 2022-10-13 18:33:18 Sok gödöllői vásárlónak is egyre nagyobb igénye van arra, hogy egyszerűen, a mindig kéznél lévő bankkártyával tudjon fizetni
Csalókra hívja fel a figyelmet az adóhivatal 2019-03-11 17:01:33 Gödöllői ügyfelek is érintettek lehetnek az adathalászok által okozott bonyodalmakban, ha nem kellően körültekintőek
Lopott bankkártyával próbált meg pénzhez jutni 2013-05-16 18:58:53 Aki felismeri a feltételezett elkövetőt, vagy érdemleges információja van, a Gödöllői Rendőrkapitányságon jelentkezhet