Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Aki internetet használ, nagy valószínűséggel találkozott már olyan üzenetekkel, ahol romantikus hangvételű, ismerkedést kezdeményező üzenetet küldenek egy felhasználónak. A legtöbb esetben ezeket nyilvános fórumokon, vagy a kommentszekciókban látjuk, de társkereső oldalakon is gyakran előfordulnak a magyartalan, fordítóprogrammal generált üzenetek. Természetesen, ha valaki fordítóprogramot használ az ismerkedéshez, nem jelent azonnal veszélyt, de érdemes odafigyelni, hogy a beszélgetőpartnerünknek mi lehet a valódi szándéka.
A szerelmet színlelő pénzcsalási ügyekben a sértettek függetlenül nemtől, életkortól, foglakozástól ugyanúgy áldozatul esnek az elkövetőknek. A csalók az ismerkedés során – amire sokszor hónapokat is rászánnak, hogy felépítsenek egy bizalmi légkört – jellemzően csak írásban kommunikálnak, a telefont nem veszik fel, a találkozásokat kerülik. Az elkövetők, amikor úgy érzik, hogy az áldozat már érzelmileg kellően kötődik hozzájuk, elkezdenek különböző indokokkal pénzt kérni: például, hogy elutazhassanak a sértetthez, bajba kerültek, talpra álljanak, és a jövőjüket már együtt tervezhessék a sértettel. A folyamat sokszor hónapokig, de akár évekig is tart és mire az áldozat rájön, hogy átverték, a megaláztatás, és a szégyenérzet miatt gyakran nem fordulnak a hatóságokhoz. Pedig ilyen mindenképp tanácsos feljelentést tenni.
Az áldozattá válást kellő körültekintéssel és egészséges gyanakvással el lehet kerülni. Amennyiben bizonytalanok vagyunk a választott, de még sosem látott partnerünket illetően, akár egy baráttal, akár egy családtaggal osszuk meg a velünk történteket, hiszen ők objektíven, jobban kiszúrhatják a gyanús jeleket. Gyanakodjunk, jusson eszünkbe, ha neten ismerkedünk és: • a profilt nem régen regisztrálták, nincsenek ismerősei, fényképei, vagy a fényképek csak a nagyon közelmúltból származnak, • a férfi, vagy nő (hiszen nem tudhatjuk, hogy ki van a profil mögött) kerüli a telefonbeszélgetést, a videóhívást, vagy ha bele is megy ilyen szituációba, akkor így alakítja a feltételeket, hogy az arca ne legyen látható (sötét, rossz fényviszonyok), • a férfi, vagy nő kerüli a személyes találkozást, annak halogatására mindig valamilyen anyagi gondra, vagy élethelyzetre hivatkozik, • a férfi, vagy nő pénzt kér kölcsön különböző problémáinak megoldására, vagy arra, hogy elutazhasson hozzánk.
A felsoroltak erősen intő jelek. Ha már csalás áldozataivá váltunk, ne szégyelljük, és tegyük meg a feljelentést a csalók ellen, hiszen az elkövetők nem válogatnak és akár több száz profilt létrehozva írják az újabb és újabb üzeneteiket a leendő áldozataiknak – figyelmeztet a rendőrség a police.hu oldalon.