Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kinek, mi a kötelessége a gödöllői szemétkérdésben?

2023-11-16 11:11:52

Hónapok óta szinte minden nap témát szolgáltat a gödöllői hulladékgyűjtő szigetek körül rendre kialakuló, áldatlannak és – úgy tűnik – az illetékeseket egyelőre megoldhatatlannak tekinthető feladat elé állító szemétkupacok látványa. Akár az önkormányzati, akár a szakmai/szolgáltatói oldal álláspontját vesszük figyelembe, csupán annyi látszik, hogy mind a két fél kifejti véleményét a problémakör felszámolására irányuló kérdésekben, ám az igazán hatékony intézkedés helyett inkább az „ötletelés” az, amivel a polgárok szembesülnek.

A kialakult (patt)helyzetben nem véletlen, hogy a július óta átszervezett hulladékgazdálkodás gödöllői helyzete a vezértémája a november 16-i közmeghallgatásnak. Egyelőre nem tudni, hogy az előterjesztő polgármester milyen tartalommal tárja a nyilvánosság elé a kérdéskörrel kapcsolatos nézetét, azt azonban igen, hogy legalább két olyan kérdés van, ami alapjában határozza meg a kilábalás lehetséges irányát.
Megkeresésünkre Feigl Ferenc, a Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója válaszolt a hozzá intézett kérdésekre.

- Igazgató úr! Ön szerint mi lenne a leghatékonyabb módja annak, hogy megszűnjön a gödöllői hulladékgyűjtő szigetek körüli szemétkupacok hátborzongató látványa?
- Szakmai meggyőződésem és a más településeken alkalmazott gyakorlat is igazolja, hogy fel kell számolni ezeket a szigeteket, mert – teszik vagy sem – vonzzák a hulladékuktól illegális módon megszabadulni kívánókat. Ráadásul, létezik alternatíva akár a szelektív-, akár a lomhulladék begyűjtésére, ez pedig nem más, mint a házhoz menő szelektív gyűjtés kéthetente, illetve az évente kétszer ingyenesen igénybe vehető lomtalanítási szolgáltatás.

- Gémesi György néhány hete úgy fogalmazott, hogy a MOHU írásban is megerősített tájékoztatója szerint a szigetek tisztán tartása a szolgáltató feladata, amit nem végez el. Helytálló ez az állítás?
- Nem. A hatályos jogszabályok egyértelműen fogalmaznak: a konténerekben lévő települési hulladék összegyűjtésének koncessziója a MOL által alapított MOHU-hoz került júliustól, a feladatot a MOHU által megbízott szolgáltató látja el. A konténereken kívül eső közterületekről a szolgáltató nem köteles elszállítani a szemetet, ez már köztisztasági kérdés, aminek kezelése – tekintve, hogy település-tisztasági vonatkozása van – egyértelműen önkormányzati feladat- és hatáskör.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online