Röplabda: Gödöllőn van az ország második legjobb női juniorcsapata!
Két, öt játszmában elszenvedett vereséggel zárta az első napot az országos juniorbajnokság (U20) május 19-21-i, budapesti, Villányi úti, a Budaörsi DSE-Emericus által rendezett hatos döntőjében a Gödöllői RC női csapata. Wirnhardt Oszkár és Tompa Brigitta tanítványai előbb az MTK, majd az UTE együttese ellen véreztek el drámai csatában.
A csoportbeli szereplés azt jelentette, hogy a gödöllői lányok a negyeddöntőben a házigazda Budaörs különítményével találkoztak. Az ötszettes csatát a gödöllői lányok 0-2-ről fordítva nyerték, így városunk alakulata bejutott az elődöntőbe, ahol a korábbi csoportellenféllel, az UTE együttesével kellett megküzdeni. Az első két játszma gödöllői sikere után már jócskán lógott a levegőben a bombameglepetés, ami végül be is következett: Wirnhardt Oszkár formációja a harmadik szett elvesztését követően újra meggyőző volt, és legyőzte a bajnoki középszakaszt veretlenül (16 győzelem) megnyerő lila-fehér alakulatot! A fináléban a címvédő MTK ellen jól tartották magukat a gödöllői lányok, ám a kritikus pillanatokban jobban összpontosítottak a kék-fehérek, így a GRC juniorja szépen csillogó ezüstérmet nyertek! A hatos döntő gödöllői eredményei:
Csoportmérkőzések Gödöllői RC – MTK 2-3 (19, -23, -29, 20, -10) Gödöllői RC – UTE 2-3 (-17, 26, -10, 24, -6)
Keresztjáték/negyeddöntő Gödöllői RC – Budaörsi DSE-Emericus 3-2 (-25, -23, 18, 21, 9)
Elődöntő Gödöllői RC – UTE 3-1 (13, 20, -15, 19)
Döntő Gödöllői RC – MTK 0-3 (-16, -22, -21)
A juniordöntő végeredménye: 1. MTK 2. Gödöllő 3. Békéscsaba 4. UTE 5. Balatonfüred 6. Budaörs
A GRC színeiben szóhoz jutott játékosok névsora: Boros Réka, Bútor Anna, Gyebnár Fanni, Kardos Boglárka, Laczkó Barbara, Lukács Berta, Máthé-Barabássy Kata, Nagy Zorka, Pásztor Kata, Sorompó Kinga, Szerencsés Mimi, Vas Vanda. A torna legjobb előkészítő játékosának Bútor Annát választották.
Ezüstérmükkel a gödöllői fiatalok – beállítva az elődök 2019-es eredményességét – a klub történetének második legjobb juniorbajnoki szereplését tudhatják a magukénak, miután 2007-ben ennek a korosztálynak a képviselői már feljutottak a csúcsra, és bajnoki címet nyertek.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|