Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hol állhatnak lesben a traffipax-készülékek Gödöllőn?

2023-05-14 10:49:12

Vitát és némi felháborodást váltott ki az autósok körében, hogy május elsejétől a sebességellenőrzéssel érintett jármű esetében a jogilag elfogadott sebesség az az érték, amit a hitelesített sebességmérő mért. A rendőrségnek nincs lehetősége ettől – és az egyes esetekben ezzel járó esetleges felelősségre vonástól sem – eltekinteni.

A rendőrség honlapján megjelent tájékozató szerint a döntést elsősorban azzal támasztják alá, hogy az elmúlt években a rendőrség által használt eszközök oly mértékű technikai fejlődésen mentek keresztül, ami mára már nem indokolja a korábban alkalmazott „tűréshatárt” a sebességellenőrzések során. A korábbi gyakorlatot a több tíz évvel ezelőtt használt eszközök esetleges mérési pontatlanságai miatt alkalmazta a rendőrség, hiszen azok esetében – például, kézből üzemeltetve – előfordulhatott olyan mértékű eltérés, ami ezt indokolta.
Tulajdonképpen egy technikai, a mérési eljárásban történt változásról beszélünk, ami a szabályosan közlekedő autósok életében nem okoz változást. A jogszabályok – így a sebességkorlátozás – betartása nem lehetőség, hanem mindenki számára kötelező. Fontos adalék, hogy a május elseje előtti jogsértéseknél a korábbi gyakorlat szerint kell eljárni, senkit sem érhet emiatt hátrány – írja a police.hu.

Májustól akár 1 km/óra mért sebességtúllépés is szankcionálható. Ha a járművezetőt sebességtúllépés miatt megállítják, az intézkedő rendőr dönti el, hogy helyszíni bírságot alkalmaz, vagy szabálysértési feljelentést tesz. Ha úgy ítéli meg, hogy a figyelmeztetés is kiváltja a járművezetőnél a kellő hatást, akkor ezt is alkalmazhatja. Az új gyakorlat bevezetését követő időszaknak lesz/van egy türelmi periódusa, aminek során a megállítást követően a rendőrök elsősorban a járművezetők figyelmét hívják fel a lehetséges jogkövetkezményekre.
Azonban, amennyiben a sebeség-túllépés mértéke akkora, hogy közigazgatási eljárás indítása szükséges (ez 50 km/óra sebességhatárig 10 km/órát, 100 km/óra sebességhatárig 15 km/órát jelent, 100 fölött pedig 20 km/órát), akkor – ahogyan az eddig is volt – nincs mérlegelési lehetőség a szankciók kapcsán. Ekkor a jogszabályban meghatározott mértékű bírságot kell kiszabni.

Példákkal illusztrálva:
- ha valakit lakott területen belül 52 km/órás sebességgel bemérnek: május elseje előtt az 52 km/óra mért értékből levontak 3 km/óra hibahatárt, így a kapott 49 km/óra megállapított sebesség alapján nem követett el szabálysértést a járművezető és nem is intézkedtek vele szemben. Ma – ennél a példánál maradva – a mért sebességen nem változtatnak, ezért a járművezetővel szemben szabálysértés miatt intézked(het)nek.
- ha valaki autópályán 130 km/órás megengedett sebességnél 151 km/órával „fut bele a traffipaxba”: a 151 km/óra sebesség esetén május előtt levontak 3%-ot, így a megállapított sebesség 146.5 km/óra lett. Ez a túllépés (ha nem történt megállítás) korábban nem volt szankcionálható. Májustól viszont a 151 km/óra sebességet nem csökkentik 3%-kal, így ez a gyorshajtás már megállítás nélkül is az objektív felelősség alapján bírságolandó (30.000 forint).

Hol állhatnak lesben a traffipax-készülékek a városban?
Annak ellenére, hogy a rendőrség 2018 októberétől szakított azzal a gyakorlattal, hogy nyilvánosságra hozza a sebességmérő-készülékekre vonatkozó havi vezénylési tervet, a korábbi évek tapasztalatai alapján meghatározhatók azok a pontok, ahol a Gödöllőn közlekedők nagyobb valószínűséggel számíthatnak sebességellenőrzésre. Íme:

• Szabadság út 30.
• Szabadság út 65.
• Szabadság út 133.
• Szabadság út 209.
• Isaszegi út 83.
• Rét utca 69.
• Köztársaság út 69.
• Testvérvárosok útja 13.
• Ady Endre sétány 3.
• Klapka György utca 36.
• Batthyány Lajos utca 59.
• Röges utca 17.
• Arany János utca 9.
• Hunyadi út
• Blaháné út
• Ganz Ábrahám utca (3-as főút)

Némi támpontként szolgálhat, hogy a legutóbbi, áprilisi, 24 órás Speedmarathon folyamán az Isaszegi út 83., a Rét utca 69., valamint a Szabadság út 133. helyszíneket jelölték ki sebességellenőrzésre városunkban.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online