Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Március utolsó szerdáján a Pest vármegyei II. osztályú bajnokság Északi-csoportjában szereplő, ott 7. helyen álló szentendreiek vendége volt a gödöllői legénység. A találkozó továbbjutója – túl azon, hogy az elődöntőben játszhat – biztos lehetett abban, hogy a Magyar Kupa 2023/2024-es idényét az országos főtáblán (128 csapat) kezdheti.
A tétnek megfelelő komolysággal vágott neki az ütközetnek mindkét csapat, ám az esélyesebb vendégek Mertse Ábel duplájával bő tíz percen belül kétgólos előnyhöz jutottak. A hazaiak azonban nem adták fel: az első játékrész közepén szépíteni tudtak, és a szünetig nem is változott az eredmény. A fordulást követően döntően a folyamatos labdaterelést nélkülöző mezőnyjátéké volt a főszerep. Egészen a 75. percig, amikor Mertse Ábel ismét feliratkozott a gólszerzők listájára, és harmadik találatával eldöntötte a továbbjutást. Ha úgy tetszik: bebiztosította a Gödöllői SK szereplését a Magyar Kupa 2023/2024-es idényének országos főtábláján.
Pest Vármegyei Kupa 5. forduló, legjobb 4 közé jutásért: Dunakanyar SE-Szentendre – Gödöllői SK 1-3 (1-2) Gólszerzők: Málits Márkó, illetve Mertse Ábel (3). A Gödöllői SK ellenfele az elődöntőben a Dunaharaszti MTK együttese lesz. A találkozót április 12-én, szerdán 16.30 órakor rendezik meg Dunaharasztiban.