Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda NB I. Liga: döntő játszmás meccsen múlta felül az UTE fiókcsapatát a gödöllői hatos

2023-03-18 19:21:38

NB I. Liga, 17. forduló:
Gödöllői RC – UTE U21
3-2 (-22, 16, -22, 23, 9)

Hat fordulóval a 2022/2023-as bajnoki idény vége előtt – figyelembe véve a gödöllői lányok sorsolását – azzal lehet kalkulálni, hogy Szalay Attila különítménye minden hátralévő riválisával szemben nagyobb győzelmi eséllyel lép pályára. Amennyiben realizálódik a papírforma, városunk hatosa megcsípheti a 4. helyet a végelszámolásnál.

A diadalittasnak remélt menetelés első állomását az újpesti fiatalok elleni ütközet jelentette. Az első szettben a Selmeczi Zsuzsa irányításával készülő újpesti fiatalok jobban összpontosítottak, és a játékrész elején megszerzett többpontos előnyükkel, rendre visszaverve a hazaiak felzárkózási kísérletét, jól sáfárkodtak (22-25).
A folytatásban mindent elkövetett az egyenlítésért a gödöllői hatos, amely valósággal leiskolázta a játszma elején halovány ellenállást tanúsító lila-fehér fiókcsapatot: volt, hogy 11 ponttal (17-6) is vezettek a házigazdák, amiből kilencet megőriztek a felvonás végére.

Ennek tükrében gödöllői oldalon kifejezetten csalódást jelentett a harmadik etap, pontosabban annak végeredménye.  Az újpesti fiatalok összekapták magukat, és határozottabb támadójátékukkal pontszerzést érő szettelőnybe kerültek. A negyedik szett tétje a folytatás vagy a hárompontos újpesti siker beteljesülése volt. Az előbbi verzió kerekedett felül, miután a vendéglátók szoros végjátékban egyenlíteni tudtak.
Az ötödik játszmában kiegyenlített küzdelem alakult ki a riválisok között, valójában senki nem akart túlzott kockázatot vállalni. A feszült percekkel lezajlott játékrész félidejénél a GRC-nél volt a vezetés (8-6), így „csak” azon kellett ügyeskedni, hogy ez a különbség a meccs végéig kitartson. Kitartott, ezáltal a gödöllői lányok gazdagodtak két bajnoki ponttal.

A Gödöllői RC csapata 30 ponttal, 35-27-es szett- és 1.366-1.280-as pontaránnyal az 5. helyen áll az NB I. Liga bajnoki tabelláján. A mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető.
Következik: Gödöllői RC – Békéscsabai Röplabda SE március 25., szombat 17 óra, monori sportcsarnok.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online