Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kézilabda: vigyázzba állt a Honvéd Gödöllőn

2022-12-04 19:34:24

NB II. Északi-csoport, 10. forduló:
Gödöllői KC – Budapesti Honvéd SE 28-24
(11-13)

Olyan helyzet várta a csapatokat a mérkőzés előtt, hogy amelyik gárda megszerzi a két bajnoki pontot, a 4. helyre lép előre a tabellán. Döntetlen esetén ez a megállapítás csak a vendégekre vonatkozott.

A kiegyenlített erőviszonyok miatt az első félidő első felében egyik csapat sem tudott komoly előnyt kicsikarni a másikkal szemben. Csakhogy 7-6-os gödöllői előnynél a fővárosiak háromszor is betaláltak egymás után, amivel kapaszkodásra kényszerítették Bartos Gábor alakulatát. A játékrész végéig a házigazdák nem tudták utolérni riválisukat, de megadták maguknak az esélyt arra, hogy lőtávolban maradhassanak.
A fordulást követően álomrajtot vett a GKC legénysége, és 11-13-ról 15-13-ra alakította az állást. A folytatásban izgalmas, feszült pillanatoktól sem mentes csata alakult ki a felek között, amiből végül a hatékonyabban támadó hazai társulat jött ki győztesen.

A Gödöllői KC férficsapata 11 ponttal, 289-304-es gólkülönbséggel a tabella 4. helyét foglalja el az NB II. Északi-csoportjában. Következik: Budakalászi SC 1995 – Gödöllői KC december 10., szombat 18 óra.


U20 (III. osztály B-csoport): Gödöllői KC – Budapesti Honvéd SE 56-14 (31-4)
Kilenc lejátszott mérkőzés alapján a GKC – Bartos Gábor által trenírozott – bajnoki címvédő juniorcsapata 18 ponttal, 382-191-es gólkülönbséggel az 1. pozíciót tudhatja a magáénak a csoport tabelláján, és innen várhatja a tavaszi folytatást.

U18 (II. osztály Keleti-csoport):
Békéscsaba DKSE – Gödöllői KC 26-40 (8-20)
Nyolc mérkőzés lejátszását követően a gödöllői egyesület Mácsár Gyula szakmai irányításával készülő, elmúlt kiírásban bajnoki aranyérmes ifjúsági formációja 14 ponttal, 293-212-es gólkülönbséggel a tabella 2. helyezettje.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online