Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda NB I. Liga: csupán a nyitószettet tudta megnyerni a gödöllői csapat a TFSE otthonában

2022-11-05 18:04:31

NB I. Liga, 3. forduló:
TFSE –
Gödöllői RC 3-1 (-23, 18, 23, 22)

Mindkét csapat egy-egy diadallal és vereséggel indította a bajnoki szezont, ami előrevettette, hogy küzdelmes párharc dönt majd a meccs győztesének kilétéről.

Nulla-hattal kezdeni egy játszmát, semmilyen álmoskönyv szerint nem tekinthető szívderítőnek. Emiatt Szalay Attila együttesének alaposan kapaszkodnia kellett, hogy utolérhesse a fővárosiakat. Erre viszont eleinte azért nem mutatkozott komoly esély, mert a vizitálók a mezőnyvédekezésből nem tudtak kellően dinamikus és hatékony támadásokat indítani. Nyolc-tizennégyes vendéghátrányt követően azonban igen: Kovács Eszter szervái mögött egymás után hét pontot termelt a gödöllői hatos és átvette a vezetést (14-15), sőt, tizennyolcnál már két egységgel meglépett, és ezzel az előnnyel révbe is ért.

A folytatás kezdeti perceiben a gödöllői csapat kínosan ügyelt arra, hogy a kezében tartsa az eredmény számára kedvező alakulását. Mindezt azonban csak a második szett közepéig tudta megtenni, mert jött egy rövidzárlat, aminek következtében a TFSE gond nélkül egyenlített. Ráadásul, a harmadik felvonás is a jobban összpontosító „téefes” lányoké lett, szoros küzdelemben.
A negyedik etap pedig arról döntött, hogy lezárja-e az izgalmakban bővelkedő és időnként tetszetős labdamentekkel tarkított ütközetet a hazai formáció. Mint utóbb kiderült, megtette, így a GRC egysége pont nélkül távozott a legendás D-teremből.

A Gödöllői RC csapata 3 ponttal, 4-7-es szett- és 243-245-ös pontaránnyal a 9. helyen áll az NB I. Liga bajnoki tabelláján. A mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető.
Következik: Diósgyőri VTK – Gödöllői RC november 19., szombat 19 óra.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online