Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vívás: harmadszor világbajnoki ezüstérmes a kardcsapat tagjaként Gémesi Csanád

2022-07-21 19:11:39

A kairói világbajnokságon július 18-án aranyérmet nyert, egyéniben háromszoros olimpiai bajnok (2012, 2016 és 2021) Szilágyi Áronnal, a fegyvernem 2017-es egyéni világbajnokával, Szatmári Andrással, Decsi Tamással, valamint a MATE-Gödöllői EAC versenyzőjével, az egyéni verseny során a 25. helyig jutott Gémesi Csanáddal vágott neki július 20-án a kardozók csapatversenye selejtezőjének a néhány héttel korábban Európa-bajnoki címet szerzett magyar formáció az egyiptomi rendezésű megmérettetésen.

Második helyen kiemelt nemzeti kvartettünk a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelmekbe, ahol Vietnam (31.) ellen 45-30-ra nyert (Gémesi +11, Szatmári +7, Szilágyi -3). Ezt követően Spanyolország (15. kiemelt) csapata jelentette a leküzdendő akadályt, amit a mieink – kissé döcögős kezdés után – magabiztosan vettek (45-33, Szatmári +11, Szilágyi +2, Gémesi -1).  Jöhetett némi pihenés, majd július 21-én, a negyeddöntőtől kezdve fokozódtak az események. Lássuk!

Negyeddöntő
Magyarország – Törökország (23. kiemelt) 45-30 (Szilágyi +11, Szatmári +5, Gémesi -1)

Elődöntő
Magyarország – Olaszország (3. kiemelt) 45-42 (Szilágyi +8, Szatmári -1, Gémesi -4)
A mindvégig izgalmas összecsapás során szinte végig az olaszok vezettek. Az utolsó asszó előtt Szilágyi Áron 39-40-es állásnál lépett pástra, és 6-2-es részsikerével a világbajnoki döntőbe vívta a magyar csapatot.

Döntő
Magyarország – Dél-Korea 37-45 (Szilágyi +4, Szatmári -2, Decsi -4, Gémesi -6)
Kairóban megismétlődött a három évvel ezelőtti, budapesti világbajnoki döntő. Az említett finálét a világranglista-vezető ázsiaiak nyerték, ideje volt a visszavágásnak. Az első három asszót követően még akadt erre némi remény (13-15). Ezt követően azonban a dél-koreaiak fokozatosan elléptek, Gémesi helyére Decsi állt be, de már – sajnos – nem volt visszaút a magyarok számára. Az ázsiai formáció sorrendben negyedszer lett világbajnok, míg nemzeti együttesünknek meg kellett elégedni a szépen csillogó, ugyanakkor egy kicsit már „unalmas” ezüstéremmel.

A világ második legjobb kardcsapata! Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Szatmári András, Szilágyi Áron (balról jobbra) Fotó: hunfencing.hu

Gémesi Csanád éremkollekciója felnőtt világversenyekről:

Olimpia

• bronzérem (kardcsapat: 2021)

Világbajnokság
• ezüstérem (kardcsapat: 2017, 2019, 2022)
• bronzérem (kardcsapat: 2014, 2018)

Európa-bajnokság
• aranyérem (kardcsapat: 2018, 2022)
• ezüstérem (kardcsapat: 2013, 2019)
• bronzérem (egyéni: 2014 • kardcsapat: 2015, 2017)


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online