Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kis gödöllői demokrácia, avagy: miért zavaró a tévé-nyilvánosság?

2022-06-09 17:35:37

Török Sándor (Szövetség Gödöllőért, képen) a gödöllői képviselőtestület május 19-i tanácskozásán, a VÜSZI NKft. elmúlt évi gazdálkodásának beszámolja tárgyalásakor kérdést intézett a társaság ügyvezető igazgatójához. A városatya – utalva arra, hogy a felügyelő bizottság ülésén az igazgató részt vett – azt kívánta megtudni, hogy a felügyelő bizottság egyik tagja miért, milyen indokkal szavazott nemmel a beszámolóra. Török Sándor kérdését azzal támasztotta alá, hogy – mint képviselőt – igenis érdekli az a vélemény, ami arra késztette a tagot, hogy közérdekű kérdésben nemmel szavazzon.

Mint utóbb kiderült, a Szövetség Gödöllőért képviselőjének – jog- és ésszerűség szempontjából nehezen kifogásolható – érdeklődése a lokálpatrióta klubosok oldalán „olaj volt a tűzre”. Ahelyett, hogy a cég vezetője szót kapott volna, a polgármesterhez hű „erők” inkább felháborodtak, és támadásba lendültek Török Sándor ellen. A kioktatás-ízű monológokból kettőt ragadtunk ki, íme:

Gémesi György:
- Miért nem kérte akkor, képviselő úr, hogy hívjuk meg a testületi ülésre a felügyelő bizottságnak azt a tagját, aki nemmel szavazott? Miért nem? Maguk hallgattak. Hallgattak végig az összes társaság beszámolójánál. Itt, a testületi ülésen meg elkezdenek kavarni. /…/ Ez nagyon inkorrekt!

Dr. Györfi Beáta:
- Az a dolgunk tulajdonosként, felelősségünk és kötelességünk, hogy adjunk lehetőséget annak, akitől kérdeznénk, vagy, akivel beszélgetnénk. Legalább bizottsági ülésen szóljunk neki, hogy szeretnénk vele beszélgetni. /…/ Ne a tévé nyilvánossága előtt kérdezzük meg, hogy miért nincs itt, amikor nem hívtuk meg, és ne akkor akarjunk vele beszélgetni, amikor nem tudja, hogy beszélgetni akarunk vele.


A gordiuszi csomót Bárdy Péter alpolgármester vágta át, aki elmondta, hogy milyen okok húzódtak meg a nemmel történt voksolás(ok) hátterében. Amint korábban megírtuk: a VÜSZI NKft-nél a gyepmesteri telep adománygyűjtésének nem egyértelmű átláthatósága és a Rézgombos Üzletház mélygarázs-parkolója hasznosításának nyilvánossági anomáliái, az Erzsébet királyné Szálloda Kft-nél pedig a város számára több mint 700 millió forintos fizetési kötelezettséggel járó szálloda-per volt egy-egy, nem a polgármesterhez hű lokálpatrióta klubosok által delegált felügyelőbizottsági tag nemleges voksolásának fő oka. Fotó forrása: facebook


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online