Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Elérte első győzelmét hazai pályán a MATE-Gödöllői EAC férfi vízilabda-csapata

2021-12-21 11:52:29

A Budapesti Vízilabda Szövetség által szervezett, az új gödöllői versenyuszodában lezajlott december 18-i II. Masters Nemzetközi kupán 6 csapat vett részt (Szlovákiából a Kassa, hazánkból az Eger és fővárosii csapatok). Olyan együttesek, amelyek színeiben korábbi nemzeti válogatott, Bajnokok Ligája-győztes, magyar bajnok, junior világbajnok, valamint első osztályú egykori profik is játszottak.

A MATE-Gödöllői EAC férfi pólósai hetedik csapatként lehetőséget kaptak arra, hogy házigazdaként megmérkőzzenek az Ybl öregfiúk formációja ellen. A gödöllőiek – szakmai szemmel nézve, egyre összeszedettebb játékkal – 14-9 arányban győztek. A Vankó Gábor edző által irányított gödöllői egyetemi (amatőr) gárdában összesen 11 játékos vállalt szerepet az első, hazai környezetben elért sikerben: öten MATE-hallgatók, egy alumni-diák, két helyi gimnazista, illetve három „felnőtt öregfiú”.
Az első diadalra ajándékként emlékkupát (képen) kapott a gödöllői csapat, amit a Gödöllő Városi és Térségi Uszoda előcsarnokában helyeztek el. Forrás: MATE-GEAC Média


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online