Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda NB I. Liga: bravúros fordítással őrizte meg veretlenségét a TF ellen a gödöllői hatos

2021-11-13 21:05:29

NB I. Liga, alapszakasz, 5. forduló:
TFSE – Gödöllői RC 2-3
(18, 24, -20, -15, -8)

A bajnoki idényben eddig kialakult erőviszonyok alapján az első komolyabb megmérettetés várt a szettveszteség nélkül álló gödöllői lányokra a TF budai, Győri úti otthonában. Miután a hazaiak az előző fordulóban elvesztették veretlenségüket (2-3 a MÁV Előre ellen), kicsi volt az esélye annak, hogy beérnék egy újabb fiaskóval. Szalay Attila együttese a hét elején a Békéscsaba elleni Magyar Kupa nyolcaddöntővel hangolt a rangadóra, annak érdekében, hogy az ott szerzett tapasztalatokat felhasználva, megőrizze első helyét a tabellán. Ennek biztos záloga nem lehetett más, mint egy 3-0 vagy 3-1 arányú gödöllői diadal.

Csakhogy, a sors némiképp közbeszólt, hiszen a gödöllői hatos egyik alapembere, a négyesütő Kökény Petra az első szett elején megsérült. A nem várt közjáték megzavarta a vendégeket, akik túl sokat hibáztak ahhoz, hogy kilábaljanak a sokkból és a maguk javára fordítsák a nyitó felvonást.
Aki abban reménykedett, hogy a második játszmában sokkal jobban összpontosít majd a gödöllői együttes, csalatkoznia kellett. Városunk hatosának játékában rendre visszaköszönt a pontatlanság, akár a nyitásfogadásról, akár a támadások befejezéséről legyen szó. Az igazán bosszantó az volt, hogy amikor sikerült néhány pontra felzárkózni, a gödöllői lányok „olcsó” pontokhoz juttatták riválisukat. Ezzel együtt 21-nél összejött az egyenlítés, majd 24-22-nél két szettlabdája is volt a Gödöllőnek, ám a semmi extrát nem mutató TF-esek mégis fordítani tudtak.

Miután biztossá vált a hazaiak pontszerzése, mindössze annyi kérdés maradt, hogy mennyi egységgel gyarapszik eredményességi mutatójuk. A harmadik etap 20-20-ig volt szoros, ott egymást követően öt, a házigazdák rossz nyitásfogadásából kapott „magas labdát” is hatékonyan oldott meg a vendégcsapat, és szépített.
Mindezek tükrében az igazi vízválasztót a negyedik játékrész jelentette. Szalay Attila formációja kifejezetten jól indította a szettet (15-9) a nyitásfogadással és a fittséggel egyaránt hadilábon álló házigazdák ellen, és mivel később sem adták alább, pillanatok alatt döntő játszmára mentették az ütközetet.

A záró etapban – ahogy ekkorra a játék képe alapján borítékolható volt – folytatódott a gödöllői henger, aminek motorja a kubai légiós, Sánchez Pérez Rachel volt, aki 38(!) ponttal vette ki a részét városunk csapatának bravúros fordításából!

A Gödöllői RC csapata 14 ponttal, 15-2-es szett- és 407-253-as pontaránnyal az 1. helyen áll az alapszakasz-tabellán. Az aktuális mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető.
Következik: Székesfehérvári MÁV Előre-Bericap – Gödöllői RC november 21., vasárnap 15 óra.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online