Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bejött a papírforma: ők lettek a gödöllői óvodai és bölcsődei csúcsvezetők

2021-06-29 16:07:31

Így legyen ötösünk a lottón! Korábban, a pályázatok kiírásáról szóló cikkünkben már utaltunk rá, hogy kiket tartunk esélyesnek az év második felében megvalósuló gödöllői óvodai és bölcsődei intézményrendszer-átszervezés következtében kialakított csúcsvezetői tisztségek betöltésére.

Nos, június 3-a óta tudható, hogy tippünk bejött. Ráadásul, Gémesi György polgármesternek nem volt különösebben nehéz dolga dönteni, hiszen mind a két pozícióra csupán egy-egy kandidáló volt. Hogy a „pályázati passzivitásnak” a viszonylag rövid, egy hónapos határidő, netán az „úgy is eldőlt már a befutók személye, minek görcsöljünk” hozzáállás lehetett az oka, soha nem derül ki.


Ami viszont biztos, hogy július 1-jétől 2026. július 1-jéig dr. Pappné Pintér Csilla (képen balra) lokálpatrióta klubos önkormányzati képviselő vezeti a Szent János utca 8. szám alatti Gödöllő Óvodát. Garantált illetménye bruttó 429.345 forint, ami a különféle pótlékokkal együtt bruttó 830 ezer forintig kúszhat fel.

Ennél az összegnél 100 ezer forinttal kevesebbre, bruttó 730 ezer forintra (bruttó 319.725 forint garantált illetmény + pótlékok) számíthat az önkormányzat jogi és ügyrendi bizottsága nem képviselő tagjának a lokálpatrióta klubosok által delegált Varga Gyöngyi (képen jobbra), aki szeptember 1-jétől 2026. augusztus 31-ig lesz a vezetője a Gödöllői Egyesített Palotakert Bölcsődének (Palotakert 17.).


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online