Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vécsey László: Készen állok tíz év választókerületi eredményeinek megvédésére

2020-12-23 17:23:14

A koronavírus-járvány miatt igencsak különös, mondhatni, hektikus év áll mögöttünk. A fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében hozott intézkedések – az egészségügyi vetület mellett – gyakorlatilag minden szektor életét jelentősen befolyásolták, megváltoztatták. Igaz ez a politikára is. Önkormányzati és parlamenti szinten egyaránt. A különleges jogrend bevezetése 2020-ig ismeretlen volt a közéleti szereplők számára. Idén viszont megtapasztalhatták, mit jelent a megszokottól eltérő önkormányzás és törvényalkotás. Az új helyzet adta tapasztalatokról, illetve az utóbbi hetek legfontosabb fejleményeiről Vécsey Lászlót, a gödöllői központú országgyűlési választókerület kormánypárti képviselőjét kérdeztük.

- Képviselő úr! Kezdjük a kormányzati intézkedésekkel. Főleg azokra gondolok, amik „kiverték a biztosítékot” bizonyos önkormányzati vezetők körében. A gödöllői főpolgár, Gémesi György az egyik élharcosa a tiltakozásoknak, mondván: anyagilag lehetetlen helyzetbe kerülnek az önkormányzatok, sőt, sérül az önkormányzatiság alapelve is. Ha jól belegondolunk, az adóelvonások, a parkolási díj beszedésének felfüggesztése, illetve a helyiadó-emelésének tiltása adnak némi alapot a polgármesterek aggodalmának. Ön is így látja?
- Az önkormányzatiság nem öncélú. Alapelve, hogy a települések közössége a helyi közügyek meghatározott körét közvetlenül választott vezetői irányításával intézze. Az állam a szubszidiaritás jegyében bizonyos közfeladatok ellátását átadja az önkormányzatoknak. Ezek a kötelező feladatok. Ehhez vagyont, gazdálkodási keretet és bevételi forrásokat rendel. Ez folytonosan változhat az időben, nem érinti az alapelvet. Ráadásul, nincs a világon két egyforma önkormányzati rendszer. A mi 1990-ben létrejött rendszerünk is sokat változott e tekintetben. Némileg támaszkodik történelmi hagyományainkra és jól illeszkedik az EU-n belüli változatossághoz.
A nem kötelező feladatok azok, amik ellátását a polgármester fontos helyi érdeknek ítéli és pénzt biztosít rájuk. Gödöllő esetében ilyenek – például – az Erzsébet királyné Szálloda, a városháza, a polgármesteri kabinet fenntartása, a jutalmak, tiszteletdíjak, költségtérítések, vagy a polgármester pártépítési és országos közszereplői költségei – hogy csak az utóbbi idők emblematikus és húzós tételeit említsem.
Csaknem egy éve küzdünk a Covid-19-cel, ami közismerten világméretű járvány. Ilyenkor koncentrálni kell az erőforrásokat. Az önkormányzatok sem működhetnek úgy, mintha az életünk a megszokott mederben folyna.
Amikor az állam a kötelező takarékosság jegyében megtiltja a helyi adók és közszolgáltatási díjak emelését, azért teszi, hogy minél kevésbé lehessen kétes megítélésű helyi érdekekre hivatkozva sarcolni a lakosságot, a családokat, a gazdasági szereplőket, mert ez veszélyezteti a munkahelyeket, nehezíti a családok megélhetését és lassítja a járvány utáni gazdasági talpraállást.

- Az utóbbi hetekben felgyorsult a gödöllői központú Szent István Egyetem átalakulásának története. Létrejött a
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. Sokak számára meglepetés volt, hogy a törvényjavaslatba „becsempészték” azt is, hogy ez a vagyonkezelő alapítvány legyen a Gödöllői Királyi Kastély Kft. működtetője. A felsőoktatási reform vagy modellváltás talán érthetőbb, ám a kastélytársaság többségi tulajdonának a magánalapítványba történő kiszervezése kevésbé. Eldőlt már, hogy Csányi Sándor OTP-vezér vagy Lázár János, a Miniszterelnökséget korábban vezető miniszter lesz a vagyonkezelő alapítvány kuratóriumának elnöke?
- Ilyen jellegű találgatásokba nem szeretnék belemenni. Ez hadd maradjon a bulvársajtó terepe!

- December van. Ön egy nyár eleji nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a műszaki és pénzügyi szempontokat figyelembe véve, semmi akadálya nincs annak, hogy év végére elkészüljön Gödöllő történetének legnagyobb közjóléti beruházása, a versenyuszoda. Hozzátette: ez azt eredményezi, hogy néhány hónap választ el bennünket attól, hogy – a próbaüzemet követően – mi magunk is birtokba vegyük a létesítményt. Érzékelve a helyszíni történéseket, nem tűnik úgy, hogy ebben a hónapban előrelépés lesz az ügyben. Mik a legfrissebb fejlemények az uszodával kapcsolatosan?

- Rengeteg olyan állami és magán beruházás zajlik országszerte, aminek befejezési határideje ez év vége. Ami az építkezések szempontjából azért volt fontos határidő, mert 2021. január 1-jével hatályba lép az épületek új energetikai paramétereit előíró szabályozás.
A kormány tárgyalásainak eredményeként Brüsszel elfogadta, hogy a Covid-19 az építési határidők tekintetében (is) vis maior helyzetet teremtett és hozzájárult a január 1-jei hatályba lépési határidő néhány hónapos meghosszabbításához. Ez nagy könnyebbség az építtetőknek, hiszen sokak számára tűnt lehetetlennek, hogy december 31-ig meglegyen a használatba vételi engedélyük. Az építési hatósághoz tömegesen beérkező engedély kérelmek okán ez pusztán technikailag is kivitelezhetetlen.
A halasztást engedélyező rendelet nyomán az uszoda szerződése is módosítás alatt áll. A műszaki készültség és a próbaüzem majdani sikeres lefutása ellenére nem tudhatjuk, hogy milyen lesz a járványhelyzet tavasszal.  Jelenleg senki nem jelentheti ki teljes bizonyossággal, hogy uszodáink országszerte mikor nyithatják meg kapuikat a nagyközönség számára.


- Lassan átlépünk 2021-be, ami az utolsó, a 2022-es parlamenti választást megelőző teljes esztendő lesz. Biztosra vehető, hogy felgyorsulnak az események, beindul a politikai „üzengetés”. Kihívói nagy valószínűséggel nem rejtik majd véka alá a véleményüket. Ön mit vet be mandátuma megőrzéséért?

- Munkát, munkát és munkát! Készen állok tíz év választókerületi eredményeinek megvédésére. Harc lesz, hiszen a másik oldal ismét készen áll a gazdaság bedöntésére, amint azt 2002-2010 között egyszer már megtette. Készen állnak a családtámogatási rendszer leépítésére, a gender-ideológia ránk kényszerítésére, az illegális migránsok beengedésére.
De így, ádvent végén ennél fontosabbnak tartom, hogy áldott ünnepet, a szükséges óvatosság mellett minél teljesebb családi körben tölthető szép Karácsonyt kívánjak a kedves olvasóknak és üzenem: bárhogyan lesz is, nekem, nekünk rendületlenül hinnünk kell a „szeretet és összefogás erejében”!


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online