Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Elképesztő fölénnyel lett a serdülő korosztály ötpróba bajnoka a gödöllői Kriszt Sarolta!

2020-10-12 08:46:28

Október második hétvégéjén Székesfehérvár volt a házigazdája Magyarország idei Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnokságának. A megmérettetésen az ifjúsági (U18) fiúk nyolcpróbában, míg a lányok hétpróbában vetélkedtek. A serdülőknél (U16) a fiúk számára hat (100 méteres gátfutás, távolugrás, súlylökés, magasugrás, gerelyhajítás, 1500 méter), a lányoknak pedig öt szám (80 méteres gátfutás, távolugrás, gerelyhajítás, magasugrás, 800 méter) összesített teljesítménye volt az értékelés alapja. Az újoncok (U14) mind a fiúknál, mind a lányoknál négypróbáztak, méghozzá – a versenyszámokat tekintve – háromféle változatban.

Mi sem természetesebb, hogy erről a versenyről sem hiányoztak a Gödöllői EAC ifjú sportolói, akik közül a serdülőkorú Kriszt Sarolta (képen balról a második) érte el a legnagyobb sikert. Saci az első napon teljesített három szám után 333 pontos előnnyel vezetett, majd végül 3567 pontos egyéni csúccsal, több mint félezer pontos fölénnyel lett korosztályos magyar bajnok, úgy, hogy minden számban ő teljesített a legjobban. Tette ezt „elsőéves” serdülőként, felülmúlva a nála egy évvel idősebbeket is!
A serdülő fiúk mezőnyében a gödöllői indulók közül Fodor Péter (képen jobbról a második) érte el a legjobb helyezést, a fiatalabb serdülő-évjárathoz tartozó tehetség bronzérmes lett (3350 pont, egyéni csúcs).


Az újonc srácoknál Fazakas Soma az U14A kategóriában (80 méter gát, magasugrás, távolugrás, gerelyhajítás) 6. lett (1380 pont, egyéni csúcs). Az U14B kategóriában (80 méter gát, távolugrás, 300 méter, 1500 méter) Tompa Benedek ugyanezt a pozíciót szerezte meg (1363 pont, egyéni csúcs), míg az U14C kategóriában (60 méter, ötösugrás, súlylökés, gerelyhajítás) Szabó Levente a 4. (1587 pont), Janocha Donát pedig az 5. helyet (1554 pont) kaparintotta meg, mindketten egyéni legjobbjukat elérve. Az eredmények összesítése után kiderült, hogy csapatban – 5884 ponttal – a 2. helyen végeztek a fiúk.

A gödöllői atlétákat Körmendy Katalin (képen jobbra), Máté Alpár (képen balra) és Kovács Zoltán edzők készítették fel a versenyre. Fotók: Kovács Gábor Krisztián


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online