Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A gödöllői vezetés feladata lesz, hogy mit kezd a hulladékudvarral

2020-09-30 18:24:43

Gémesi György olyan előterjesztést fogalmaztatott meg a várost irányító grémium szeptember 24-i tanácskozására, hogy kezdeményei annak az 5 ezer négyzetméteres önkormányzati tulajdonú földterületnek a belterületbe vonását, amin az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás beruházásban korábban megvalósult, jelenleg használaton kívüli hulladékudvar építményei találhatók.
A polgármester azzal indokolta az egyhangúlag megszavazott kezdeményezést, hogy a nem használt építményeket az önkormányzat a tulajdonostól átveszi, mivel azok városüzemeltetési céllal történő hasznosítását tervezik. Rendezni kell az ingatlan sorsát – fogalmazott Gémesi – és az is elhangzott, hogy a Zöld Híd nem fogja használni a hulladékudvart, mert két éve házhoz menő rendszerrel oldja meg a lomtalanítást.

Első blikkre semmi különös nincs a dologban, hiszen ki ne fogadna el olyan érvelést, ami egy nem működő valami hasznosítását célozza meg. Azonban, ha visszaforgatjuk az idő kerekét, elgondolkodtató előzményekre bukkanunk.

A Zöld Híd elnevezésű programnak annak idején egyik fontos elemét képezték a hulladékudvarok, amikből összesen kilencet építettek meg a több mint 100 települést soraiban tudó társulás területén. Ezek közül azonban hétnek a (nem) működtetése leginkább a problémás jelzővel illethető. Köztük a gödöllőié is, aminek megépítése csaknem 80 millió forintba került. Eredetileg úgy volt, hogy európai uniós forrás is táplálja a munkálatokat, de, mivel a létesítmények a 2010-es elszámoltathatósági határidőig nem készültek el, át kellet alakítani a finanszírozást (80% állami, 20% társulási pénz). A hulladékudvarokat 2012 áprilisának végén jelentették készre az uniós szerveknél.
Adalék, hogy a vásártér felé vezető Kőrösi Csoma Sándor utca végén lévő gödöllői hulladékudvar létesítése 2012 tavaszán komoly lakossági ellenállásba ütközött, műszaki átadását akkor 2013 tavaszára tervezték.


Volt olyan döntés korábban, hogy a társulás átvállal költségeket az engedélyezési eljárások befejezése ügyében, de mire ez a folyamat elindult volna, a társulás finanszírozási képessége is megrendült. Ráadásul, a gödöllői hulladékudvarnál is akadt még pótolni való, mivel érzékeny vízbázison fekszik, így a csapadékvizeket is tisztítani kellene, mielőtt azok elhagynák a területet. Ez a kiegészítő beruházás-rész pénzügyi problémák miatt elmaradt. Ha ezt áthidalták volna, akkor is maradt volna probléma, hiszen tudvalevő, hogy a szolgáltató cég alapszolgáltatási elemeket volt kénytelen leállítani olyan műszaki problémák miatt, amik alapvetően finanszírozási hiányból fakadtak.

Gémesi György a kezdetektől 2018 novemberéig volt a társulás elnöke. Regnálása idején alakult ki az a helyzet, ami odáig vezetett, hogy a gödöllői hulladékudvart nem tudták működésbe állítani, annak Zöld Híd általi fenntartási kötelezettsége időközben lejárt. Most viszont úgy tűnik, a városvezetésnek van
ötlete az objektum hasznosítására. Hogy pontosan mi, az viszont egyelőre nem derült ki.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online