Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gémesi kitüntette a főigazgatót, akinek megszüntetett gödöllői iskolájától 19 milliót követel az állam

2020-08-29 10:46:38

Augusztus utolsó keddjén futótűzként terjedt a hír, miszerint: az állam támogatás csökkentése miatt megszűnik a Faiskola téren található CEAS Gödöllői Angol-Magyar Érdekeltségű Gimnázium és Szakgimnázium. Az országos médiát is bejárt főigazgatói döntésbe, annak előzményeibe, valamint a lehetséges következményekbe politikai szereplők is bekapcsolódtak, illetőleg hírportálunknak sikerült olyan személyekkel is szót váltani, akik a megszűnt oktatási intézményben dolgoztak.

Gémesi György augusztus 26-án a helyszínen tájékozódott, majd sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. A gödöllői polgármester – többek között – így fogalmazott:
- Az igazgató úr tájékoztatása szerint most kaptak arról értesítést, hogy az előttünk álló tanévre 40 százalékkal kevesebb állami finanszírozást kapnak. Ezt nem tudja kigazdálkodni és így nem lehet az évet elkezdeni. Közel 200 gyerek, a pedagógusok és a szülők kerültek elképesztő bizonytalan helyzetbe. Ma levelet küldtem Vécsey László országgyűlési képviselőnek, hogy járjon utána, miként kerülhettek az érintettek ebbe a lehetetlen, kiszolgáltatott helyzetbe. Nyilván lehetősége, joga(?) az államnak, a politikának eldönteni, kit hogyan támogat, de az elfogadhatatlan, hogy ezt ebben az esetben az érintettek a tanévkezdés előtt néhány nappal tudják meg. A jó hír, hogy a pedagógusok és a fiatalok az elmúlt nap után elhelyezkedtek, lesz hol kezdeni az évet. /…/ Az iskola hiánypótló volt, akik ide jártak nem fértek be az „erősebb” gimnáziumokba, de itt tisztességgel leérettségiztek, szakmát kaptak, nyelvet tanultak. Köszönöm mindenki munkáját, szolgálatát, aki az elmúlt 10 évben hozzájárult a fiatalok felkészítéséhez, életre neveléséhez.

Szimpátiáját nyomatékosítandó, Gémesi György a járványügyi korlátozások miatt augusztus 27-ére halasztott városi pedagógusnapon a kizárólag általa adományozható Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért medállal tüntette ki Galgóczi Ferencet.

Így reagált a szakminisztérium
Az esettel kapcsolatban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) illetékese azt állította, hogy a szóban forgó iskola és a szaktárcsa közötti megállapodás alapján a 2020/2021-es tanévre is biztosított volt az állami támogatás.
A nyár folyamán felmerült az is, hogy az iskola technikummá alakul át, ám a kis létszámban végzett szakképzési feladatellátás miatt ez jogilag nem volt lehetséges, ezáltal a kormányhivatali nyilvántartásba vétel sem történhetett meg.


Már júniusban, a tanév végén terjengett a hír, hogy az iskola megszűnhet

Értesüléseink szerint az iskolában dolgozó pedagógusok körében már 2019/2020-as tanév végén az a hír terjengett, hogy az iskola meg fog szűnni, esetleg vezetőváltás várható. Ezt némiképp alátámasztotta, hogy júliusban az ott dolgozó tanárokat arról értesítette a tulajdonos, hogy az iskola működtetésével és irányításával új személyt bíz meg.  Ezt követően a feladatra kiszemelt új vezető néhány alkalmazottal időpontot is egyeztetett, majd augusztusban a régi vezetés küldte ki az értesítést az évkezdésről. Ettől mindenki megnyugodva várta a 2020/2021 tanévet, főként az újonnan belépő pedagógusok. Az augusztus 24-i alakuló ülés keretében minden a legnagyobb rendben, előremutatóan zajlott.
Az augusztus 25-i bejelentés azonban – ahogy többen is fogalmaztak – „hidegzuhanyként” ért minden érintettet, diákot, tanárt és szülőt egyaránt.

Vécsey László: azon dolgozunk, hogy az ügyben sérült diákok, szülők, tanárok kárát enyhítsük
Miután a felháborodott érintettek mellett Gémesi György is „megszólította”, a történtek tisztázásába Vécsey László, a gödöllői központú választókerület országgyűlési képviselője is bekapcsolódott. A kormánypárti honatya a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatóságánál érdeklődött a részletek iránt.
- A részemre eljuttatott információkból az olvasható ki, hogy az iskola fenntartó által történt megszüntetésének szálait június elejétől érdemes figyelemmel kísérni. Már ekkor tudni lehetett, hogy a Kincstár nem a szakképzési megállapodás létét vitatta, hanem azt, hogy az nem az iskola által folytatott és a támogatási igénylésben szereplő képzésre szól. A fenntartónak június 30-ig lett volna lehetősége a 2020/2021-es tanévre az egészségügyi ágazati képzésre vonatkozó támogatási igénylés módosítását, ám ezt nem tette meg.
Meg kell említeni – fogalmazott a képviselő –, amennyiben a fenntartó élt volna az igénymódosítással, 2020 szeptemberétől nem csak a gimnáziumi oktatás, hanem a szakképzés után is részesülhetett volna állami támogatásban.

- Az éremnek van egy másik oldala is, amiről eddig senki nem beszélt, érdekes módon, Gémesi úr sem – hívta fel a figyelmet Vécsey László. A fenntartónak az állammal szemben a tavalyi elszámolásból – köszönhetően a lejelentett és az elfogadott tanulói létszám-különbözetnek – közel 19,2 millió forintos visszafizetési kötelezettsége keletkezett, amiről a fenntartónak már júniusban tudnia kellett.
A megszűn(tet)és kimondásának napján, azaz, augusztus 25-én mindössze annyi derült ki, hogy az állammal szembeni tartozás összegére 12 havi részletfizetést engedélyezett a Kincstár, úgy, hogy a szeptember-december hónapokra folyósítandó havi csaknem 4.9 millió forint/hó összeget havonta 1,6 millió forinttal csökkenti.
A jelekből ítélve, egyelőre tisztázatlan, hogy miért, a fenntartó ezt nem tartotta elfogadhatónak, ezért inkább kimondta az iskola megszüntetését. Gondolom, számolt azzal, hogy a tartozás ezzel nem szűnt meg, annak teljes összege adók módjára behajtható – hangsúlyozta Vécsey László, aki hozzátette: az oktatási kormányzat, kollégái és ő is azon dolgozik, hogy az ügyben sérült diákok, szülők, pedagógusok kárát enyhítsék.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online