Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői zenekarok! Itt a lehetőség jelentkezni a Roxiget Fesztiválra

2020-07-08 18:15:29

Tizenöt esztendeje, azaz: 2005 óta minden évben megrendezik a Roxiget Rockzenei fesztivált és tehetségkutató versenyt. A Közép-Magyarországi Régió legjobb amatőr rockbandáját kereső kulturális megmérettetés helyszíne 2020-ban – akárcsak tavaly – Szigetszentmiklós lesz, méghozzá: augusztus 29-én, szombaton 12 órától. A szervezők hírportálunkhoz is eljuttatták azt a felhívást, ami alapján az érdeklődő gödöllői és környékbeli zenekarok július 30-ig (csütörtök) élhetnek a jelentkezés lehetőségével.

A tizenhatodik alkalommal lezajló verseny győztes zenekara 100 ezer forint értékű hangszer- és hangtechnikai utalványt nyer, illetve nyereményként videoklipet készíthet a Rózsa Produktum stábjával. A döntős zenekarok közül egy zenekar fellépési lehetőséget nyer az Ivan & The Parazol, egy másik pedig a Leander Kills zenekar egy fővárosi, vagy vidéki nagyvárosban szervezett koncertje előtt. További nyeremények: a Zeneterem felajánlásában stúdióidő és próbaterem használat, valamint a Lakihegy Rádió DunaBeat rockzenei műsorában bemutatkozási lehetőség.
Szponzori felajánlásokból (Audmax Kft., Tajti Music) különdíjakat is kiosztanak a kiemelkedő egyéni tehetségeknek, vagyis: a legjobb énekes, a legjobb gitáros, a legjobb basszusgitáros és a legjobb dobos részére.


A verseny győztes zenekara bejut az „Öröm a zene” sorozat országos döntőjébe, amit az október elején esedékes Budapest Music Expo rendezvény keretében a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) rendez. Itt a fődíj:1 millió forint értékű hangszer- és hangtechnikai eszközbeszerzés, továbbá: 2 millió forint a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Program felajánlásában.

További információk a szigetszentmiklósi rendezvényről, a díjakról, a zsűri tagjairól és a jelentkezésről a képre kattintva elérhető a honlapon, vagy az itt látható plakáton olvashatók.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online