Alapvetően két helyszínen kínáltak programokat a gödöllőieknek az Államalapítás idei helyi ünnepén. Részben a Művészetek Házában és annak közvetlen környezetében, részben pedig a főtéren követhették figyelemmel az eseményeket az érdeklődők.
Pihenőnapot kaptak a Gödöllői SK játékosai március 7-ére, miután elmaradt a Törtel elleni Pest megyei I. osztályú bajnoki mérkőzésük. A találkozót azért nem tudták megrendezni Törtelen, mert az elmúlt napok kitartó esőzése miatt a pálya talaja annyira átázott (szaknyelven szólva: méllyé vált), hogy játékra alkalmatlannak nyilvánították. Az összecsapást – aminek esélyese inkább a gödöllői csapat volt – későbbi időpontra halasztották. A Gödöllői SK együttese legközelebb március 14-én, szombaton 15 órától lép pályára a Százhalombatta ellen, a Táncsics Mihály úti sportcentrumban.
További, gödöllői érdekeltségű mérkőzés:
Pest megyei III. osztályú bajnokság, Keleti-csoport, 18. forduló: Gödöllői EAC-FISE – Újlengyel DSE 0-2 (0-1) A GEAC – a kötelezően indítandó utánpótlás-csapat többszöri ki nem állása miatt 6 pontos levonással sújtott – együttese 11 ponttal, 32-48-as gólkülönbséggel a csoport tabellájának 16. helyezettje.