Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ötvenmilliós közpénz-kölcsönt szavaztak meg a gödöllői vívócsarnok építésére

2020-02-19 10:26:33

Lassan nincs olyan hét, hogy ne kerülne a figyelem középpontjába az Isaszegi út elején, a Hajós iskolával szemközti területen épülő gödöllői vívócsarnok. Legutóbb a kivitelezési szerződés aláírásáról, illetve az alapkő-letételről szóltak a hírek, február 13-án pedig arról, hogy a gödöllői önkormányzat mindannyiunk pénzéből milyen mértékű és rendszerű anyagi injekcióval segíti a beruházás mielőbbi megvalósulását.

Ehhez módosítani kellett a gödöllői önkormányzat és az Ötvös Károly Sport Nonprofit Kft. közötti támogatási szerződést, amit egyfelől Gémesi György polgármester, másfelől pedig Gémesi Csanád, a gazdasági társaság ügyvezető igazgatója lát(ott) el kézjegyével.
A változás lényege, hogy a korábban megítélt, fele részben már átadott 50 millió forintos városi dotáció második felének folyósítását (25 millió forint) nem a szerkezetkész állapot eléréséhez kötik, hanem március végéig rendelkezésre bocsátják.
Ezen felül 50 millió forint visszatérítendő támogatás is megilleti a céget, úgynevezett, államháztartáson kívüli visszatérítendő felhalmozási támogatás formájában. A kft. a kapott támogatást még ebben az évben köteles visszafizetni. Indokolt esetben – kizárólag a képviselőtestület engedélyével – a határidő legfeljebb egy évvel meghosszabbítható.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online