Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Két évig is eltarthat az új gödöllői városháza (át)építése

2020-01-24 09:40:32

Értesülésünk szerint több közbeszerzési eljárást is indított a gödöllői városvezetés az elmúlt időszakban. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás keretében keresik a kivitelezőt a Hegy utcai csapadékvíz csatorna és útfelújítás (Hegy utca Perczel Mór utca és Hársfa utca közötti szakasz csapadékvíz elvezetése, valamint Hegy utca-Hársfa utca vízelvezető árok kialakítása), illetve az alsóparki futókör építése tárgyában.

A megindított eljárások közül kiemelkedik az – első, kudarcba fulladt kísérlet után – „új városháza” Szabadság tér 6. szám alatti épületének felújítása és bővítése kapcsán másodjára közzétett felhívás, amit a helyi közbeszerzési szabályzatban foglaltak alapján állítottak össze.

A tervezett, bruttó értéken számolva az egymilliárd forintot minden bizonnyal meghaladó beruházás műszaki tartalmának lényege, hogy az átalakítás eredményeképpen a foghíjterületen új épületszárnyak létesülnek, a belső udvarban földszintes, többfunkciós rendezvényterem építése valósul meg és a meglévő tetőt is beépítik. Az építőipari munkák 2 ezer négyzetméteres alapterületet érintenek. Megújulnak a nyílászárók, liftakna létesül és elbontják a meglévő garázsépületet. A kőzet- vagy üveggyapotból megvalósítani tervezett homlokzati hőszigetelésnél 800 négyzetméteres felülettel számolnak.

Amennyiben a január 28-i ajánlattételi határidő után eredményesnek minősítik a közbeszerzési eljárást, a munkálatok előkészítése akár heteken belül elkezdődhetnek, a teljesítési véghatáridőt pedig 2022. január 14-i dátummal határozták meg.

Hogy a gödöllői adófizetőknek mennyibe kerül a sajátos gödöllői „városháza-projekt”, egyelőre nehéz megjósolni. Ide kattintva olvasható egy cikk, amiben a 2018 szeptember eleji költségállapotokat foglaltuk össze. A tétel azóta – legalább – a bérleti díjakkal növekedett.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online