Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A gödöllői voksolók számottevő többsége kikosarazta a lokálpatrióta klubos jelölteket

2019-10-16 10:25:29

Nem újkeletű mondás, hogy a számok makacs dolgok. Tegyük hozzá, hogy a matematika területén azért könnyebb eligazodni a számok nyelvén, mint a választási eredmények láttán. Gödöllőn, október 13-án a szavazásra jogosultak 58,98 százaléka döntött úgy, hogy értékeli a durva, mocskolódó elemekkel is tűzdelt kampány során felé áradó ígéreteket, megnyilvánulásokat, történéseket. Ez közel 15 ezer érvényes voksot eredményezett.

Alábbi, a teljesség és a tudományosság igénye nélkül készített elemzésünkben rábukkantunk néhány furcsaságra, amit a jövőre nézve tanulságosnak nevezhetünk. Lássuk!

• Csaknem három évtized távlatában először fordult elő, hogy Gémesi György támogatottsága nem érte el az abszolút többséget (47,58%). A polgármester eddigi legrosszabb szereplése a 2002-es 55,57% volt. A mostani 7.126-nál kevesebb szavazattal csupán 1994-ben (5.637 voks) lehetett a város első embere Gémesi.

• Gémesi György és Kolozs Csaba voltak azok, akik népszerűbbnek bizonyultak, mint saját körzeti jelöltjeik. Előbbi 1.213 szavazattal kapott többet, utóbbi pedig 344 vokssal múlta felül a Fidesz-KDNP kerületi kandidálóit. Kovács Barnabásnál és dr. Henkei Viktóriánál fordítottan alakult a helyzet. Az Ellenzéki Összefogás polgármester-jelöltje 336 szavazattal maradt el jelöltjei összesített támogatottságától (1.082 voks), míg A Hely az Érték Városvédő Egyesület polgármesteri székért indulóját 213-an akarták erre a posztra kevesebben, mint „csapattársait” (741 szavazat).

• Igencsak beszédes adat, hogy a Gémesi Györgyre szavazók aránya (47,6%) csaknem 5 százalékponttal elmaradt a változásra voksolók 52,4%-os viszonyszámától. Ebből az is következik, hogy miközben Gémesi az életének tartja Gödöllőt, a helyben véleményt nyilvánítók többségét ez igazán nem hatotta meg.
Még szembetűnőbb a lokálpatrióta klubos jelöltek elutasítása, akik az urnákhoz járulók 40,1%-ának szimpátiáját nyerték el, miközben a „közösséget építünk” jelszó ellen a gödöllőiek 59,9 százaléka szavazott.

• Nem könnyű megjósolni, hogy a polgármester-jelöltet nem állító Momentum Mozgalom jelöltjeire leadott 728 szavazatból melyik polgármester-jelölt profitált a leginkább, ám az mindenképpen érdekes, hogy a település irányítására kandidálók 228 szavazattal többet tudhattak a magukénak, mint a körzeti jelöltek (14.749 voks).

• Mindössze 14 szavazaton múlt, hogy a Városvédők (741 szavazat) helyett a Momentumé (728 voks) legyen az egyik kompenzációs listás hely. Ha ez így történt volna, minden bizonnyal kevésbé fájna a feje Gémesi Györgynek a testületi többség megteremtésének és fenntartásának procedúrájában.

• Új negatív rekord született azon, kompenzációs listáról bejutott képviselők táborában, akik egyéni választókerületben is megmérettették magukat. Korábban, 1998-ban Bárány József (MIÉP) 41 szavazatot kapva juthatott listavetetőként mandátumhoz, most Bajkó Norbert (A Hely az Érték Városvédő Egyesület) 34 vokssal válhatott tagjává a gödöllői önkormányzatnak.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online