Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A dominók dőlnek tovább, avagy: milyen jövő vár a gödöllői kastélyra?

2018-12-08 10:37:43

Nem járunk messze a valóságtól, ha kimondjuk: nem sok olyan ember van ma hazánkban, akinek annyira a szívügye a gödöllői kastély múltja, jelene és jövője, mint Varga Kálmán. A történész-muzeológus nemrégiben „megtörte a csendet” és eladásokat tartott a történelmi falak között. Többek között ez volt az apropója, hogy beszélgetésre kértük a gödöllői Grassalkovich-kastély korábbi miniszteri biztosát.

-  Ősszel Ön több történeti előadást is tartott a kastélyban az építtető Grassalkovich-család és az Esterházyak rokoni kapcsolatairól. Az erről szóló korábbi cikkünkben úgy fogalmaztunk, hogy Ön „önként vállalt száműzetése” után visszatért a kastélyba…
- Kissé romantikus volt ez a megállapítás, de lényegében helyénvaló. Az ausztriai Esterházy Privatsiftung – melynek munkáját történészként segítem – egy érdekes múzeumpedagógiai kiállítást rendezett itt a kastélyban, és ennek apropóján kértek fel az előadásokra. A felkérést örömmel fogadtam és remélem, sikerült új históriai tényekkel bemutatnom a 18. század két mértékadó famíliájának közös történelmét.

- Nem túl eredeti kérdése, de muszáj feltennem: mit jelent Önnek a kastély?
- A kastély ügyét – most hadd legyek magam is kicsit szentimentális – én amolyan sorstól rám ruházott feladatként éltem meg. Az 1980-as évek elején, amikor még szovjet laktanya és szociális otthon volt az épületben, műemlékes barátaimmal együtt kezdtük meg a kutatásokat. Aztán 1985-ben én rendeztem meg az első történeti kiállítást, majd dolgoztam ki a muzeológiai programot, az állandó kiállítások tervét, és végig vittem a Kastélymúzeum megalapítását. Miniszteri biztosként sikerült kormányzati forrásokat mozgósítani és a részbeni felújítást követő 1996-os megnyitásig az első nagy helyreállítási ütemet befejezni. Később megírtam a műemlék-együttesről szóló könyvet, ami máig a legteljesebb kastélytörténeti munka. De hadd ne soroljam… Mindebből csak az a fontos, hogy hasonlóképp gondolom ma is, hiszen egy hivatást nem lehet csak úgy letenni, mint egy kávéscsészét.

- Pedig a 2000-es esztendőkben – jórészt Gödöllő polgármesterének nyomására – Ön kiszorult a kastély vezetéséből.
- Nem csak én, hanem mások is, például, a kastély – szerintem máig pótolhatatlan tudású – főépítésze, Bakonyiné Schubert Éva. De akárhogy is alakultak a közelmúlt évei, a háttérben mindig ott voltam és tettem, amit lehetett. Kutatómunkával, tanácsokkal, kapcsolati tőkével. Már csak azért is, mert a kastély mai vezetésének és munkatársi gárdájának szakmai felkészültségét vitathatatlannak tartom, munkáját nagyra értékelem és erőfeszítéseivel egyetértek.

- Az elmúlt évtizedek alatt, ha változó ritmusban is, de a kastély felújítása folyamatos volt. 2009 óta azonban érdemi munkára nem került sor, ha csak az nem tekinthető annak, hogy lefüggönyözték a helyre nem állított szárnyakat.
- Van néhány közhelyszerű, de mélyen igaz tény, amit a kastély esetében is tudomásul kell venni. Az egyik, hogy ilyen léptékű műemlékek helyreállítása, majd értékelvű működtetése mindenütt meghaladja a helyi önkormányzatok erejét. A központi, állami forrásokra tehát szükség van, ahogy a korábbi eredmények eléréséhez sem voltak nélkülözhetők. Ebből fakad a másik tény: a rehabilitáció mindenkor nagypolitikai kérdés is, és én most ennek a megállapításnak a pozitív kicsengésű értelmezését hangsúlyozom. A dominók persze dőlnek tovább… A helyi közösségnek, amely egyébként a legnagyobb haszonélvezője az élő-lélegző kulturális és turisztikai értéknek, keresnie kell az együttműködést a nagypolitikával. Szövetségesekkel – például, a körzet országgyűlési képviselőjével – összefogottan, lobbierővel kell rendelkeznie, hiszen számos más település is próbálja megnyerni a kormányzatot saját értékei érdekében. Anekdotába hajló és morális határokat súroló történeteket tudnék mesélni, hogy annak idején miniszteri biztosként milyen harcokat kellett vívnom pártfórumokon, miniszteri értekezleteken, sőt, a parlament bizottsági ülésein is, hogy jusson pénz Gödöllő kastélyára. Lehet az ilyesmin fanyalogni, de ez a realitás…

- Úgy véli, hogy a lobbierős politika hiánya az oka, hogy nem folytatódott a felújítás?
- Ne kerülgessük a forró kását: igen! Mivel Gödöllő közösségét a külvilág felé a város polgármestere képviseli, szerepe a kormányzati, szakmapolitikai elfogadtatásban és a központi források megszerzésében perdöntő. Az a konfrontatív politika azonban, ami idestova egy évtizede jellemzi a település első emberének a viszonyát a jelenlegi kurzussal, bizony nem mozdította elő a kastély további fejlődését. Nem véletlen, hogy ez a barokk gyöngyszem kimaradt a nemzeti kastélyprogramból és nem szerepel a kiemelt műemléki helyreállítások között sem. S hozzáteszem: olyannyira elmérgesedettnek látom ezt a viszonyt, hogy a közeli jövőt tekintve szkeptikus is vagyok. Csak remélni tudom, hogy például az épületegyüttes megsemmisülés szélére került narancsháza, muzsikus szárnya, vagy kocsiszíne egyszer még megmenthető lesz a teljes pusztulástól.

- Amennyiben a helyzet megváltozna, vállalna újra szerepet a további munkálatokban?
- Nézze, a jövő nem az ilyen deres hajú, meszesedő fejű fickóké, mint amilyen én is vagyok. Mi már inkább örülni tudunk a fiatalos lendületnek, mintsem részt venni benne, hiszen az idő elkerülhetetlenül korlátozza az új iránti fogékonyságunkat. S aki ezt nem látja be, kellemetlenkedő és nevetséges alakká válik. Én tehát jobban bízom a nálam korszerűbb gondolkodású, történeti identitásunk iránt is érzékeny fiatalokban és maradnék a háttérben. Történészi minőségemben persze vagyok, e tekintetben nem koptam el. Sőt, amióta kikerültem a mókuskerékből és nyugdíjas lettem, több erőm és időm van a kutatómunkára. A visszajelzések alapján merem mondani, hogy az említett előadások is bizonyították ezt.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online