Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Pályázati pénzben reménykednek a gödöllői városatyák

2018-08-17 10:35:41

A nyári szünet ellenére rendkívüli tanácskozáson találkoztak a gödöllői városvezetés tagjai augusztus 16-án, a reggeli órákban. Mások mellett, pályázatokon való részvételről is döntöttek a településirányítók. Íme:

• Miután a Volánbusz Zrt. elszámolásából kiderült, hogy 2017-ben nettó 93. 495.920 forintba került a helyi közösségi autóbusz-közlekedés – mint kötelező önkormányzati közszolgáltatás – fenntartása, a július végén „A települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása” címen kiírt pályázaton való részvétel miatt szükségessé vált olyan nyilatkozatot elfogadni, amiben a gödöllői önkormányzat vállalja, hogy a helyi személyszállítási közszolgáltatást a tárgyév január 1-jétől december 31-éig folyamatosan fenntartja.

• Emlékezetes, hogy a gödöllői városatyák júniusban hozzájárultak a piaccsarnok-épület üvegtető részének felújításához. Augusztusra a helyzet annyiban változott, hogy megjelent egy olyan pályázati kiírás, ami a helyi piacok fejlesztését célozza meg Pest megyében. A költségbecslések alapján a munkálatok valamivel több mint nettó 29,2 millió forintos kiadást jelentenek, amiből az önkormányzati önrész megközelítőleg nettó 8,8 millió forint. A kandidálás sikerében bízva, a gödöllői képviselőtestület tagjai visszavonták azon határozatukat, ami az üvegtető-felújítást kizárólag saját forrásból (Piac Kft. eredménytartalékából) rendelte el megvalósítani. A sátorponyvák cseréjére vonatkozó döntés azonban hatályban marad.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online