Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bajnokként intett búcsút Gödöllőnek Lutter Eszter

2018-08-15 20:38:14

Két nappal azt követően, hogy zsinórban ötödször lett országos bajnok strandröplabdázásban, Lutter Eszter – sokak meglepetésére – közleményt jelentetett meg közösségi oldalán. Az elmúlt négy bajnoki aranyérmét gödöllői színekben megszerző (hármat Lakatos Enikővel, egyet Szombathelyi Szandrával) sportoló „vallomása” önmagáért beszél, és ide kattintva olvasható.

Éppen egy szlovéniai versenyre tartott, amikor utolértük Karádi Zoltánt, a Penta-Gödöllői RC strandröplabda szakosztályának vezetőjét. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, ő hogyan élte meg a bejelentést.
A szakvezető elmondta, a két játékos a bajnokság folyamán olyan ajánlatot kapott a RÖAK Kaposvártól, amivel a Gödöllői RC strandröplabda szakosztálya nem tudott versenyezni. Szombathelyi Szandra július elsejétől oda is igazolt Nyíregyházáról, Lutter Eszter esetében azonban úgy egyezett meg a két klub, hogy az országos bajnokság döntőjéig a GRC játékosa marad, így bajnoki címmel búcsúzhatott a klubtól.

- A szakosztály vezetőjeként természetesen fáj a szívem azért, mert távozik az a játékos, aki az elmúlt négy idény során négy strandröplabda és egy hóröplabda bajnoki címet szerzett a klubnak. Azonban a magyar strandröplabdázás érdekeit szem előtt tartva, ez egy nagy lehetőség a számukra, ahhoz, hogy még tovább léphessenek nemzetközi szinten.
Ami pedig a szakosztályt illeti, annak ellenére, hogy távozik a legeredményesebb játékos, így is nagyon erős keret marad, hiszen az idei országos bajnoki döntőben a bronzérem és a negyedik hely is a gödöllői klubhoz került, úgy, hogy egy éremesélyes párosunk kénytelen volt kihagyni a döntőt sérülés miatt – fogalmazott Karádi Zoltán, aki hozzátette: a továbbiakban is mindent megteszek azért, hogy a Lutter-Szombathelyi páros minél eredményesebb legyen nemzetközi szinten, azonban azt is megígérem, hogy igyekszem megnehezíteni majd a címvédésüket a hazai országos bajnokságon és mindent elkövetek azért, hogy továbbra is Gödöllőn maradjon a bajnoki cím.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online